10. Fejezet
 Bizunk egymásban

 - Oké akkor mindenhonnan öten jönnek. – mondta a Tiromirok vezetője.

 - Én tőlem jön Xaviér, Ridoren, Liliána, Szemilon, és persze megyek én ötödiknek. – mondta az Éjszaka. A hangja mint mindig most is erőteljes volt. Mint egy kés úgy vágott bele az óriási terem csöndjébe. A következő aki választott az a Sötétség volt.

 - Akkor tőlem jön persze Berti, Alexia, Voridián, Dakron, és én. – mondta rejtelmes hangon a Sötétség. Látszott a szemén hogy bár ő a Sötétség, aggódik Héráért. A szemében égett az elszántság, hogy megmentik a lányt. Mindenki Héráért küzdött.

 - Én vinném magammal Draket, Szyndit, Johint, Siloint. – mondta a Fény halkan.

A hangjából kihallatszódott a fájdalom. Magát hibáztatta azért, hogy Héra nincs meg. Azért hibáztatta magát, mivel az ő fiai voltak. Nagyon szégyellte hogy nem tudta őket kordában tartani.

 - Mi mint a hó klán, mennék én mint vezérünk, jönne Leó, Elisa bár ő tiromir de mi vinnénk, akkor Geogrin, a legjobb hó idéző, és Denionin, aki a mi legjobb harcosunk. – mondta Klóé a hó klán vezére.

 - Én nem sorolnám el a nevüket, mivel azt nem használjuk, inkább azt mondom hogy ő itt az idézőnk, ő a harcos, ő a mágusunk, ő meg az éjjeljárónk. – mondta a tiromir vezér.

 - Akkor szerintem meg lennénk… - mondta az Éjszaka de bele vágtak a szavába.

 - Mi is mennénk ha nem baj – mondta egy sötét hang, és megjelent az ajtóban a Holló meg a Galamb.

 - De fenség magának el van törve a szárnya nem? – kérdezte a tiromir vezér halkan.

 - Mi nem emberek, vagy olyan lények vagyunk mint ti. Mi sokkal gyorsabban gyógyulunk, vagyis a Hollónak már jó a szárnya – mondta nyugodtan a Galamb.

 - Szóval mehetünk? – kérdezte a Holló

 - Jöhettek. – mondta a tiromir vezér.

 - Akkor indulás Hérának egyre kevesebb az ideje. – mondta a Galamb és elkezdett mindenkit kifelé tolni.

A repül út elég hosszúra nyúlt. Mindenki csöndben nézte az alattunk elrohanó tájt. A nagy mezőket, folyókat, amik vészjóslóan csillogtak felénk az éjszakai fényben. Az erdőket, amiben a farkasok időnként fel vonyítottak, nem csoda, hiszen telihold volt. Ami elég furcsa, mivel a telihold csak két hét múlva lett volna. A csönd már nagyon hosszúra nyúlt a repülőben, ezért a Galamb megszólalt.

 - Nem érzitek ezt az érzést? Mintha valaki vagy valami figyelne minket. Szerintem nem csak ők ketten lesznek ott. Nagyon valószínű hogy démonok is vannak velük. – mondta elfojtott hangon a Galamb

Na jól van most elmondom milyen egy démon ebben a regényben. Szóval, változó hogy milyen egy démon. Két nagy csoportra osztanám őket. A jó démonok és a gonoszok.

Kezdeném a gonoszokkal. A gonosz démonok gondolom rájöttetek, hogy gonoszak. Különlegesek de nagyon, néhánynak fekete szárnya van. Az összes gonosz démon vagy fekete vagy vörös színű(lehetnek árnyalatok is). Nagy fekete éles karmuk, hosszú vörös foguk, és ében fekete szemük van. Ilyen pikkelyszerű bőrük van. Tudnak varázsolni, nagyon gyorsak, nagyon erősek, egyetlen gyengéjük azaz, hogy hát a legtöbb gonosz démon hülye. Ezt az okozza, hogy az eszüket elhomályosítja a gyilkolás vágya, meg a düh, ami évszázadokon átgyülemlett bennük. Legtöbbször nagy csoportokba összeverődnek, és úgy kínozzák az embereket. Például miattuk vannak a babonák is.

Hát akkor elmondom milyen egy jó démon. Elégé hasonló az angyalhoz. Ezek olyan ”bukott” angyalok, akik meg javultak, de vissza nem tudtak jutni. Hát náluk az összesnek van szárnya, ami mivel nem térhettek vissza angyalnak azért nem fehér, de mivel már nem gonoszok ezért nem is fekete. Ilyen szürkés színű szárnyuk van. Bőrükben nem látszik annyira a pikkely szerűség, de még mindig benne van egy kevés abból ahogy régen éltek. A bőrük színe teljesen változó. Van köztük kék, sárga, narancs, zöld, szürke, lila, barna (nagy ritkán rózsaszín) de mindig fakók a színek rajtuk. Viszont sose feketék, fehérek, vagy vörösek. Nekik is nagy karmuk, foguk van de ők vissza tudják húzni. A szemük fekete, viszont mindegyiknek van egy vékony élénk kör a szemük körül, ami legtöbbször olyan, mint az alapszínük. Varázsolni sokkal nagyobb fokon tudnak, és az íjászatban is nagyon jók. Gyorsak, mint a villám, viszont a közel harcban nem jeleskednek. Nagyon okosak, mivel régen angyalok voltak, miután visszatértek a jóhoz az agyuk újra működni kezdett, és az alap démoni eszük összeadódott az angyalival, ezért még az angyaloknál is okosabbak. Viszont amikor lebukik egy angyal, az akkora lelki trauma számukra, hogy csak nagyon ritkán egy-egy tér vissza a jóhoz. És amelyik vissza tér azok közül is sok megöli magát, mivel ráébred milyen tetteket csinál szimpla gyilkolás vágyból és ez elviselhetetlen számukra.

Ezért az egész világon 86 jó démonról tudunk.

De most folytatódjon a történet.

 - Nem lehet hogy jó démonokról van szó? – kérdezte Alexia.

 - Nem. Biztos hogy nem jó démonok. Nem állnának vissza oda ahonnan nagy károk árán tértek vissza. – mondta a Holló

 - Ti nem érzitek? – kérdezte a Galamb

 - De érezzük. – mondták a többiek.

 - Minden rendben lesz. El kell terelni az őrök figyelmét, utána meg be kell jutnunk, kihozzuk Hérát és minél előbb Szyndi meg gyógyítja. Mi sokan vagyunk… - mondta Drake de a szavába váktak

 - De ők gyorsabbak – mondta Geogrin.

 - De mi fogunk győzni. Bízunk egymásban. Nézzétek meg hogy össze hozott minket ez a harc. A régi ellenségek mind együtt. A Fény, a Sötétség, az Éjszaka, a Tiromirok, és még a hó klán meg az alvilág közvetítői (őrzői) is együtt vannak egy célért, hogy megmentsük Hérát. – mondta Drake.

 - HÉRÁÉRT HALÁLIL! – kiabálta mindenki.

 - Héráért. – suttogta Drake.

Ezután mindenki suttogva beszélte a terveket, míg le nem szálltak a repülőtéren.

De Holló, meg Galamb nem tudta elfelejteni azt az érzést, hogy nem jutnak haza élve.

11. Fejezet.
Válaszutak

Galamb.

Amint leszálltunk már biztos voltam benne…

Vagy Holló meg én éljük túl, vagy Héra. Mindkettő nem lehetséges ezért meghoztam a döntést, amibe a Holló tudom, hogy bele egyez majd…

Meghalunk Héráért!

A világnak nagyobb szüksége van rá, mint ránk. Lesznek új őrzők, de csak egy Héra lesz. Soha se lesz olyan lány, mint ő. Hiszen ő különleges. Nem mintha mi nem lennénk azok, mi is különlegesek vagyunk. Mindenki az. De már elvan döntve. Amilyen rossz dolgokat tettünk régen, szerintem még ezzel se lesznek meg bocsátva a bűneink. De reménykedünk. Mindenki az örök életről álmodozik, a szeretettről, a megváltásról. De ez nekünk nem jutott.

De attól még a mi hibánk kik voltunk. Remélem nincs túl késő ahhoz hogy még megbocsássanak nekünk az égiek.

 - Tudod, hogy ma meghalunk? – kérdeztem halkan a Hollótól, aki éppen mellettem állt.

 - Igen tudom. Ezzel fogunk vezekelni a bűneinkért. Bár reméltem hogy még egyszer megnézhetem az alvilágot. – mondta csendesen a Holló. Hallottam a fájdalmat a hangjában. Tudtam hogy visszaemlékezett a múltba.

A múlt gondolatától engem is ki rázott a hideg.

Mindenki lassan lejött a repülőről. Nagyon izgultak, nem tudták mi vár rájuk… Nem tudták hogy ketten nem élik túl az akciót.

De az út leginkább Draket viselte meg. Nagyon hiányzott neki Héra. Tudom hogy minden érzését, szenvedését megérezte (még ha kisebb fokban is). Volt olyan hogy a repülőúton felkiáltott a szenvedéstől. A végén le kellet zárjuk ezt a fonalat köztük. Ha ezt érzi Drake, akkor mit érezhet Héra? Körülbelül négyszer erősebben érezheti a fájdalmat, mint Drake. Nagyon sajnálom szegény lányt. Milyen szenvedéseken megy keresztül, milyen fájdalmakon. És a legrosszabb az, hogy régen mi a Hollóval ugyan ilyen szenvedést okoztuk sok embernek, állatnak, élőlénynek. Hogy lehettünk ilyen szívtelennek…

 - Ne ostorozd már magad Galamb! – szólt rám a Holló.

 - Ne nézz a fejembe. – mondtam vissza neki.

 - Nem néztem. Mindenki, aki kicsit is ismer, látja, hogy mi jár a fejedben. Ami volt megtörtént. Lépj túl rajta már.

 - Oké

Elindultunk a repülőtérről egy kis épületbe. Egyre jobban éreztem Héra jelenlétét.

 - Nem ma támadunk. Ma pihenünk, hogy holnap újult erővel tudjunk támadni rájuk. Még mindig nálunk van a meg lepetés ereje… - mondta a tiromir vezér, de én bele vágtam.

 - Én azt nem hiszem. Ha vannak köztük látódémonok, ők tudnák, mire készülünk. És minél beljebb megyünk, annál inkább érzem őket. A látókat, a hripotiszokat, árnyakat, sőt szerintem egy van a leggonoszabbikból is.

 - Az nem lehet – nyávogta valaki. De aki mellette állt, vele szinte egyszerre kezdett el beszélni azért, hogy a barátjának elnyomja a hangját, ezért nem hallotta szinte senki, hogy fel nyávogott.

 - Biztos vagy benne? Olyanok olyan ritkán jönnek elő. Nem hinném, hogy ezért elő bújtak a barlangjaikból.

 - Én is ezt hittem, de egyre jobban érzem a jelenlétüket. Reméljük, hogy most tévedek.

Ezután mindenki halál csendben ment tovább.

Gyalog mentek, mivel közel volt a szálás a reptérhez. Mi a Hollóval, hogy az emberek ne ijedjenek meg tőlünk, meg mert nem akartunk emberként mutatkozni, ezért repültünk. Igazából ezzel a többieket is segítettük, nehogy valaki meg támadja őket.

A szálás átlagos volt. Semmi extra. Na jó az jó volt benne hogy volt terasz. Mind annyian egy szobába aludtunk. Az ágyak nem mondhatnám hogy kényelmesek voltak. A szoba színe pedig rikító rózsaszín volt, úgyhogy azt hittem elhányom magam. De a repülőút után mindenki úgy aludt, mint a bunda. Amíg fel nem rázott minket Drake agyvelőt rázó sikolya…

***

 

Héra

 - Miért kínoztok így? Úgy se teszem meg. – mondtam vissza fojtva a kiáltást, ami majdnem elhagyta a számat.

 - De mindent el fogssz nekünk mondanisz! Addig kínozunksz, amíg bele nem fulladssz a szaját véredbe, ha nem gyógyítod meg Fiedorásszt. – sziszegte nekem az árny démon.

 - Tudod, hogy úgy se gyógyítom meg a világ leggonoszabb démonát!

 - Most még ezt mondod. De majd meg változik a véleményed. Minél előbb változzon, meg mert nem akarlak megölni.– mondta a végét már olyan halkan, hogy alig hallottam. Egy pillanatra láttam benne meg villanni az emberiség apró jelét, és mintha a szeme körül, egy kicsi kék árnyalatú kör jelent volna meg.

 - Mi a kedvenc színed? – kérdeztem hirtelen fel bátorodva.

 - A kék. De ez nem rád tartozik. – nézett el.

 - Néz magadba árny démon. Nem voltál te mindig gonosz! Miért nem térsz vissza?

 - Kérlek, hívj Ádinnak. Az a nevem. – mondta halkan az árny démon.

 - Tudod mit jelent a neved?

 - Tudom. De én nem vagyok olyan mint a nevem.

 - De lehetsz olyan. Térj vissza közénk.

 - Szerinted képes lennék rá? – kérdezte, és láttam a szemében az esdeklést. Tudtam hogy nem az ő hibája az hogy ilyen lett. Nem bírtam nézni ahogy szenved. Tudom hogy ő okozta az én szenvedésem, de akkor is éreztem hogy ő a lelke mélyén nem gonosz.

 - Szerintem képes lennél.

Ahogy ki mondtam a szemében láttam az örömöt, és elkezdett átváltozni. Nagyon hosszúra nyúlt, és tudom hogy nagyon fájt neki az átalakulás. Lassan ki jött a nem szürke, hanem ez csoda kék szárnya volt. Ez lehetetlen, a jó démonoknak szürke a szárnya. De a bőre is más volt teljesen emberi, a színe is. És a szeme teljesen kék lett. Nem látszott rajta semmi sötétség. Olyan volt, mint egy kék szemű fiú, akinek szárnya van.

 - Gyönyörű vagy suttogtam neki.

 - Köszi. – mondta nevetve. – Tudok nevetni ez egy álom. Köszönöm neked, öröké hálás leszek ezért.

 - Ő ki kötözhetnél

 - Ó bocsi teljesen el felejtettem – egy pillanat alatt oda repült hozzám, és ki kötözött.

 - Csak lassan a testel – mondta Havié, aki akkor lépett be a szobába a haverjával. – Hova készültök? – de ahogy meg látta Ádint bele fagyott a szó a szájába. Ádin rögtön elém repült, ahogy meglátta őket.

 - Ne merd őt bántani – mondta morogva Ádin.

 - De merem őt bántani. – ahogy kimondta felém lőtt egy fénynyalábot, ami nagyon fájt mintha belülről égette volna a bőrömet. Egy nagyot sikítottam és minden elsötétült…

12. Fejezet
Elisa feláldozza magát

Galamb

 - Sietnünk kell. Nagy baja lehet Hérának, ha Drake a pajzson keresztül érezte ilyen fokban. GYERÜNK MÁR SIESETEK! – ordítottam, miközben már az ablakban álltam Hollóval az oldalamon.

 - SIESETEK MÁR, NEM IGAZ HOGY ILYEN LASÚAK VAGYTOK! – kiabálta a Holló is.

 - Sietünk basszus. Menyetek előre. – mondta az Éjszaka

Összenéztünk Hollóval. Elengedtem egy sóhajt, és kirepültem. Amilyen gyorsan csak tudtunk úgy repültünk abba az irányba ahol Héra volt.

 - Nem érzem az árny démon jelét. Te érzed? - kérdezte tőlem Holló, amikor leértünk az épülethez.

 - Nem én se érzem… - mondta el merengve.

Lassan halkan beosontunk az épületbe. Ahogy beértünk majd meg fulladtam olyan bűz volt. A rothadó hús és a friss vér keveréke volt. Nagyon halkan tovább mentünk. Le a pincébe. Már nem volt olyan büdös de meg ijedtem, mert egyre jobban érződött a vér szaga.

  - Mondtam, hogy ne érjetek hozzá ti mocskok. – mondta egy hang.

 - Hogy állhattál át arra az oldalra árny démon? Egyáltalán mi lett belőled? – kérdezte egy másik

 - Edvárd nem tudom, hogy mi vagyok. És jobb a jó oldalon állni, mint a rosszon. – mondta az árny démon.

 - Mi tudjuk mi vagy. – mondtuk egyszerre Hollóval, és beléptünk a terembe. Mind a ketten visszaváltoztunk emberré, de a szárnyunkat fent hagytuk.

 - Holló? Galamb? Hogy kerültök ti ide? Nem szabad bele avatkoznotok az élők dolgába. – mondta Havié

 - Tévedsz. Pont az a dolgunk hogy bele avatkozunk. –

 - Olyan vagyok, mint ti? – kérdezte Ádin.

 - Körülbelül. De nem. – mondtuk együtt Hollóval.

 - Az a közös hogy mind ketten démonok voltunk. – mondtam

 - Viszont mivel más démonból születtünk, ezért te nem tudsz teljes madár lenni. – fejezte be Holló

 - Akkor közétek állhatok? – kérdezte mosolyogva Ádin.

 - Ha ki jutunk innen élve. – mondtam. Nem számítottam erre. Talán de csak talán túl élhetjük.

 - TÁMADÁS! – ordította Edvárd és Havié. Mire az árnyékban meg mozdultak valamik. És előjöttek a démonok.

Rengetegen voltak. Éj feketétől, egészen a szürkéig minden árnyalat volt. Egyik se volt olyan, mint a másik. Egyetlen közös bennük az volt hogy mindegyikben égett a gyilkolás vágy. Elkezdtek egyszerre vicsorogni. És meg támadtak minket. Mi a Hollóval visszaváltoztunk madárrá, és Ádin két oldalára álltunk. Fel vettük a harci pózt, és indult a támadás.

Körülbelül mi voltunk hárman, ők meg harmincan. Nem egy előnyös arány.

 - Velünk van az erő! – kiabáltam. Rögtön rá Holló

 - Velünk van a bátorság!

 - Velünk van a hit! – kiabálta Ádin

 - És a szeretett! – kiabálta Héra, aki akkor kelt fel.

 - MI FOGUNK NYERNI! – mondtuk egyszerre

Héra képezett egy varázs gömböt mind az öt elemből, és hátrább ment, hogy minél erősebbre fejlessze.

Mi fel szálltunk és a magasból lecsaptunk rájuk. Egyik démonnak se volt szárnya. Ez előnyt jelentett nekünk. Meg lepetésükbe nem tudták mit tegyenek. Holló meg én leöltünk rögtön hármat külön-külön. Ádinnak is sikerült kettőt leütnie. Ekkora már Héra is kész lett a labdával. Mi gyorsan felrepültünk. Héra meg rájuk dobta a labdát. Meg haltak vagy heten. De most rajtuk volt a támadás ideje, és Ádin most harcolt először így, ezért őt vették célba, és mi nem tudtuk megvédeni. Elkapták a szárnyát, és eldobták. Ádin elájult.

Hárman maradtunk tizenötre. Héra gyorsan ki húzta a falhoz Ádint, úgyhogy inkább ketten, mert Héra Ádinra vigyázott.

 - Eljött az ideje a halálnak. – suttogtam halkan Hollónak.

 - Nem soká itt lesznek. – suttogta vissza Holló.

  - Reméljük

Zuhanó repülésbe kezdtünk, felemeltünk egy-egy démont és letéptük a fejüket. A vér csurgott a szánkból, de minket ez most nem érdekelt. Tovább támadtunk, de most nem sikerült a támadás, engem elkapott két démon és a földre rántott. Holló rögtön jött és leszedte őket, de megölni nem tudta őket.

 - Vigyáz jobban

 - Próbálok

Hófehér tollamon csurgott a piros vérem. Siessetek már hanem végünk. Ekkor az egyik démon előrántott egy íjat, és elkezdett ránk lőni. Azt hitte azzal minket leszedhet, naiv kis démon.

Ádin akkor felkelt, és elkapta az a démont és megölte.

De egy másik szíven szúrta a dárdájával.

 - Nem – sikította Héra.

 - Védjétek meg Hérát, ő nem halhat meg. – suttogta Ádin, és lecsuklott a feje.

Egymásra néztünk Hollóval, és azt ordítottuk.

 - HÉRÁÉRT HALÁLIG!

Végzetes támadásokba kezdtünk.

Héra szemszöge

A Holló meg a Galamb olyan volt, mint egy gyilkoló gép. Egy pillanatra sem álltak meg a támadásba. De Galamb végzetes hibát vétett. Rám pillantott. Ezt az egyik démon kihasználta, meg ragadta, lerántotta a földre, és egy tőrt szúrt belé. Galamb fel visított, mire a Holló rögtön oda kapta a fejét a démon szemébe nézett, amitől az rögtön meghalt. Leszállt a Galambhoz, mert úgy látta egy démon se maradt.

 - Ne halj meg – mondta

 - Véd meg. Héráért haláig. – suttogta Galamb és meghalt. A Hollónak láttam a szemében a bánatot de nem mutatta. Meg hallottam az utolsó démon csoszogását. Holló rögtön felszállt, és a magasból nézte a démont, aki ugyan úgy figyelte őt. De az nem egy szokványos démon volt. Ő volt a leggonoszabb.

Holló megpróbált rátámadni, de valami visszarepítette neki a falnak, de ő nem adta fel. Szinte hozzá se ért a falhoz rögtön visszarepült és egy hangos ordítással neki repült a démonnak. Át tőrt a pajzson és kivájta a démon egyik szemét. A démon fel kiáltott, és ledöfte Hollót. Holló lezuhant a magasból. Meghalt ő is. Egyedűl maradtam.

 - Lehet hogy mindenki meg halt. De az ő haláluk nem volt hiába való! – kiabáltam, és egy villámmal megöltem.

Mind hármójukat egy helyre húztam, és elkezdtem felettük sírni.

 - Miattam haltak meg. – mondtam magamnak, amikor beléptek a többiek a pincébe.

 - NE! Meghaltak! NE! – sikította Szyndi.

 - Gyógyítok, vagytok. De sajnos csak ketten élhetik túl, mert csak ketten vagytok. Sok idő kell, míg újra gyógyíthattok, mert még csak most tanuljátok. Addigra meg már nem lehetne megmenteni őket. – suttogta a végére Fény

 - EGYIKŐJÜK SE HALHAT MEG! – ordítottam.

 - De valaki fel áldozhatja értük az életét. – suttogta Elisa és oda ment hozzájuk.

 - Ilyet senkitől se kérhetünk. – mondta az Éjszaka

 - De én meg teszem magam is. – válaszolt Elisa. Meg fogta Szyndi kezét, oda húzta hozzám. Saját kezét rá rakta Ádinra. Én a kezem rá raktam Galambra. Szyndi meg Hollóra.

 - Hiányozni fogsz szerelmem. – mondta Leó, oda ment Elisához, átölelte és megcsókolta. Ezután ki rohant az épületből.

 - Mindenkinek hiányozni fogsz, ezt sose felejtjük el. Elisa a tiromir, aki feláldozta az életét másért. – mondta az Éjszaka.

 - Sziasztok – mondta Elisa, mi meg elkezdtük a varázslást. A varázslás nagyon nehéz volt. Mintha valami nyomta volna a tüdőm. Ahogy lassan kimondtuk a latin szavakat, mindenki minta félt volna. A szavak mintha félelmet keltetek volna abban, aki hallgatta, de abban, aki mondta abban nem. Vagyis én nem éreztem, meg Szyndi sem. De Elisa érezte, bár lehet hogy csak azért remegett mert tudta hogy meg fog halni.

Ez olyan hős tett, amit senki más nem tett volna meg. Fel áldozza Ádinért az életét. És ő tiromir, tudtam hogy nem gonosz a lelke ott legbelül. Ide született, ilyennek kellett lennie, nem tehetett ellene semmit. A szemébe néztem, ő vissza rám, és elküldtem felé hogy „mindig hittem benned köszönöm hogy ezt teszed. Sajnálom, hogy nem éled túl”. Erre ő ezt küldte felém. „Nincs mit meg köszönnöd. Amiket tettem a múltban ez a legkevesebb. És érzem, hogy még találkozni fogunk Héra. Vigyázz Leóra, ne hagyd, hogy a bánat fel eméssze. Kérlek.” Rögtön válaszoltam. „Mindenképpen vigyázni fogunk rá”

Miután végeztünk a varázslással Holló, Ádin, meg Galamb fel ébredt. Szyndi, meg én elájultunk…

És Elisa meghalt!

13. Fejezet
Minden megváltozik

Héra

Ádinért halt meg. Amikor csak most jöttek össze Leóval. Nagyon sajnálom Leót is, végre talál, magának valakit ő meg meghal. Erre még egy ember se lenne képes, saját életét feláldozni másért, akit nem is ismer. De ő még hozzá tiromir is volt. Nagyon csodálom ezért. A hazafelé úton, Ádin, Holló, meg Galamb nem jöttek velünk. Azt mondták, felkészülnek a temetésre. Még sok a dolguk, mert fel kell, készítsék Ádint is, mivel ő fogja vezetni a temetést.

Mindenki nagyon le van hangolva. Tapintani lehet a levegőben a fájdalmat, a szomorúságot. De valaki hiányzik. Várjunk csak. Ott vannak négyen Sötétségnél, négyen Fénynél, négyen vagyunk az Éjszakánál. Tiromirok vannak öten. Hó klánba hárman. Ki hiányzik onnan? Ott a vezér, Geogrin, a jó fej Denionin. Jesszusom Leó. Hol van Leó?

”Leó elment Ádinékkal. Akarja ő is szervezni Elisa temetést.” Mondta nekem gondolatban Drake

”Ne hallgasd a gondolataim Drake.” Küldtem neki vissza gondolatban.

”Éreztem, hogy le vagy hangolva érdekelt miért. Bocsi.”

”Semmi gond. De ne csináld gyakran. Had legyen már magán életem.”

”Oké, oké nem fogom gyakran csinálni. De te akkor ne fojts meg az érzelmeiddel. Legalább egy kicsit zárd le őket. Úgy fejbe csapnak néha.”

”Könnyű azt mondani.”

Ennyi volt a beszélgetésünk. Néha annyira idegesít Drake. Azt hiszi én küldöm felé az érzéseket. Baromság, nem tehetek az ellen semmit, hogy ne érezze azt, amit én. Ha zavarja, akkor nem kellett volna ez az esküt.

Mostanában sokszor megbántam, azt hogy Drakkel esküdt tettünk egymás védelmére. De nagy hülyeség volt. Máskor mindent többször meg fogok gondolni.

De Xaviér és Szyndi között is kezdenek rosszra fordulni dolgok. Mintha ez a kis utazás mindent megváltoztatott volna. Már egymásra se néznek. Lehet, hogy szakítottak.

 - Xavi. – suttogtam Xavinak hogy csak mi haljuk.

 - Mondjad

 - Együtt vagytok mg Szyndivel?

 - Nem tegnap szakított velem. Azt mondta, nem foglalkozok vele. És hogy szerinte nem is szeretem őt, hanem téged szeretlek, és csak azért jöttem vele össze, hogy a közeledbe férkőzzek. De ez baromság. Nagyon szeretem őt! – mondta fájdalmasan.

 - Ne segítsek?

 - Inkább ne. Mindegy talán jobb lesz így. Csak nehogy ellenségek legyünk. Azt nem bírná ki. – mondta halkan. – De tényleg veled meg Drake-kel mi van? Láttam, hogy megint veszekedtetek, azért mert a fejedbe néz. A többit nem tudtam le figyelni.

 - Jobb lett volna ha semmit nem figyelsz le Xavi. De tényleg szarul mennek a dolgok. De nekünk nem olyan egyszerű, hogy szakítunk, azt jól van. Minket összeköt az eskü.

 - De az esküt meglehet szakítani. – mondta olyan halkan, hogy én is alig hallottam pedig nagyon közel voltam hozzá.

”Hogy meglehet szakítani?” kérdeztem tőle gondolatban, hogy nehogy valaki meghalja.

”Igen. Utána néztem. Meglehet szakítani kétféle képen. Az egyik az, hogy egy másik személlyel kötsz esküt, de ez egyértelmű. A másik az, hogy kell hozzá egy nagy varázsló, akivel szerelmesek kell legyetek. Hanem nem működik. És úgy meg lehet szüntetni, de az nagyon nehéz varázslat. Nagyon kevés varázsló van, aki képes rá. És ha nem sikerül a varázslat, akkor meghal az, aki meg akarta szüntetni az esküt, meg a varázsló is. Szerintem ezt ki is lőheted.”

”Akkor nincs reményem” mondtam neki és fel sóhajtottam.

”Szívesen segítenék neked. Mert talán én képes lennék a varázslatra, sőt szinte biztos. De mi nem vagyunk szerelmesek egymásba. Úgyhogy nem jönne össze.”

”Hát igen” De akkor megéreztem egy érzés hullámot. Átnéztem az ellőttem lévő ülésen, és meg láttam, hogy Drake meg Szyndi csókolóznak.

”Ezt látnod kell Xavi.” Ő is átnézett az ülésen, és meglátta őket.

”A kis ..... Nem tudja, hogy ez neked mennyire fáj? Bár lehet, hogy pont azt akarja.”

”Mi nem akarunk nekik fájdalmat okozni?” kérdeztem gondolatban Xavitól. És gonoszul rá vigyorodtam.

Ő rám nézett, meg fogta a derekam, magához húzott és meg csókolt. Sokkal jobb érzés volt mint Drake-kel csókolózni.

Láttam a szemem sarkából, hogy Drake, meg Szyndi ránk néz, és vörös a fejük a haragtól.

”Biztos nem sikerülne a varázslat?” kérdeztem tőle mikor elengedett

”Hát talán sikerülne. Az attól függ, hogy szeretsz-e engem.”

”Szeretlek. Te szeretsz engem?”

”Ez nem kérdés”

Éreztem, hogy Drake hallotta, hogy mit beszéltünk gondolatba. De mikor még inkább le akarta olvasni miről beszéltünk, a teljes agyamat lezártam, mindenki elől, kivéve Xavi elől, azért hogy tudjunk titokban beszélgetni.

***

Éjszaka

 - Minden a helyére került – mondta Fénynek.

 - Végre! Rossz volt hogy a Fény meg az Éjszaka gyermekei egymással kavartak. – mondta a Fény nekem

 - Valamit még nem kérdeztem meg tőled. De érdekelne.

 - Mi az?

 - Miért dobtál el magadtól? Már nem szerettél?

 - Fel gyülemlett benned a gonosz erő. Még mindig szeretlek Éjszaka. De nem tehettem mást. – mondta fájdalmas hangon. – De már látom, hogy tévedtem. Ugyan úgy jó vagy mint a többi harcosom. Nem akarsz hozzám visszatérni?

 - Nem hagyom el a gyermekeim. Jobb nekem nélküled Fény. Van sok harcosod biztos, találtál már magadnak mást, akivel el lehetsz esténként. Én másra neked úgyse kellek.

 - Nagyon tévedsz. Szeretlek Éjszaka. És a harcosom vagy…

 - VOLTAM! – kiabáltam neki – De te elküldtél! Már nem változtathatunk a múlton. Keres magadnak mást, akivel eljátszadozhatsz. Nekem már te nem kellesz. Sose térek vissza hozzád. Érted? Sose térek vissza hozzád! SOHA!

 - Értem. De ezt még meg fogod bánni. – mondta nekem egy gonosz vigyor kíséretében, és visszament a repülőbe.

Én fogom megbánni? Nagyon tévedsz Fény. Te fogod megbánni. Az n harcosaim sokkal erősebbek, mint a tieid. És nekem van titkos fegyverem is. Ádin az én oldalamon lesz. És szerintem Holló, meg Galamb is. Sose győzhetsz ellenem.

Ha Xaviérnek sikerül a varázslat, márpedig sikerülni fog neki. Akkor te is meglátod, hogy ő a leghatalmasabb varázsló, akit ismer föld. A te kis harcosod meg gyógyítod semmit, nem tehet majd Héra, és Xaviér egyesült erejével. Nem tudod, hogy mi lesz, ha egy gyógyító meg egy varázsló ereje egyesül.

Majd meglátod, és akkor neked meg a kis hadseregednek vége. Semmi se marad belőle csak por és hamu.

És ha a földben lakó lények is egyesülnek velünk, akkor meg állíthatatlanok leszünk.

Mink lesz a föld.

***

Galamb

 - Nagy erők folynak a repülőn. Meg történt, aminek nem szabadott volna. Draket, Hérát, Szyndit, és Xaviért egymás ellen uszították. Most Szyndi van Drake-kel, és Xaviér van Hérával. Nem szabadott volna hogy ez megtörténjen. – mondtam Leónak.

 - Basszus ez nagy baj. Segítenem kell nekik. Nem lehetnek egymás ellen. Együtt kell maradniuk. Az jó, hogy Szyndi van Drakekel, és Xavi Hérával, de egymást nem utálhatják. – mondta hisztérikusan Leó.

 - Nem tehetsz semmit. Most az a legfontosabb hogy Elisának meg csináljuk a temetést. – mondta Ádin.

 - Igazad van. Szegény Elisám. A Sötétségnek nincs gyógyítója? Á ez hülye kérdés volt. Persze, hogy nincs. – Leó még sokáig beszélt így magában.

De már nem figyeltem rá, inkább élveztem, ahogy a szél a szárnyamba csap. Ahogy siklok az égen. Imádok repülni. Nem értem, hogy élik túl az emberek repülés nélkül. Engem nagyon meg nyugtat. Nem bírnám ki ha nem lenne szárnyam.

 - Közeledünk az átjáróhoz. – mondta Holló. Rögtön fel figyeltem.

Tényleg már itt is van az átjáró. Egy föld alá vezető alagút. Ami annyira ijesztő hogyha egy ember a közelébe megy, rögtön azt érzi hogy ki kell rohannia a világból. És miután látó távolságon kívül van, teljesen elfelejti hogy itt járt. Viszont azt meg jegyzi, hogy nem mehet oda.

Nagyon jó kis technika. De sajnos oda le ember alakban kell menyünk.

 - Itt szájunk le. – mondtam

Le szálltunk.

 - Hát változhatunk vissza. – mondta Holló

 - A szárny fent maradhat? – kérdezte Ádin.

 - Persze hanem embernek néznének minket.

Visszaváltoztunk Hollóval emberré.

Láttam a meglepődést León és Ádinon. Hát igen mindenki meglepődik, ha meg lát minket emberként.

 - Azért a szádat becsukhatnád. – mondta Holló gúnyosan.

 - De furcsák vagytok emberként. – mondta Ádin.

 - Hát ez van. Vajon mért nem szoktunk emberek lenni. Nem jó várni tíz percet míg feleszmélnek. – mondtam viccelődve.

 - Menyünk be. Még sok dolgunk van. – mondta Leó.

 - Vigyázz a démonokkal gonosz kis lények. – mondtam és bementünk.

Oldal: Mit rejt az Éjszaka? 10. Fejezettől.
Ez itt az én honlapom remélem el nyeri a tetszésetek - © 2008 - 2024 - nezdmegnembanodmeg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat