Ez itt az én honlapom remélem el nyeri a tetszésetek

Üdvözlök minden látogatót! Vannak versek, novellák, zenék meg nem sokára még talán egy kis újítás is lesz ;) bár lehet hogy nem :(

Egy rózsa őrzi emlékeid



- Szeretlek - mondta Robi miközben átadott egy vörös rózsa csokrot.

Nagyon meglepődtem, erre igazán nem számítottam. Hogy megértsétek miért, elmondom a régi időket.


Mikor kicsi voltam, úgy 4 éves mindenki cikizett az óvódában. A lányok utáltak azért, mert a fiúkkal vagyok folyton. Ez azárt volt, mivel rüheltem babázni, inkább autóztam. (még mindig nem értem, hogy mit szerettek abban) Dehát fiús lány voltam, senki se várhatta el, hogy babázzak.

A fiúk meg egy idő után, nem álltak velem szóba, mivel nem akarták magukra haragítani a lányokat. Egy idő után már megszoktam a helyzetet. Azt, hogy nem szólnak hozzám. De az mindig rosszúl érintett mikor szemétkedtek velkem...

Akkor jött Robi. Már az elejétől fogva velem barátkozott. Mindig mellettem állt, mikor a többiek cikiztek, piszkáltak. A lányok nagyon irigyek voltak azért, mivel Robi azon felűl, hogy jófej volt, kedves, vicces, meg barátságos, még jól is nézett ki. (Bár akkor még kicsik voltunk, tehát azt se tudtuk, hogy mit jelent az, hogy valaki tetszik nekünk.)

Robival ezek után nagyon jóba lettünk. Együtt mentünk suliba, sőt utána még gimnáziumba is. Robi ez allatt megnőtt (ahogy persze én is), és olyan jó képü lett. Bár én sose néztem rá úgy mint egy jó pasira. Ő volt a legjobb barátom, nem akartam elrontani szerelemmel a barátságunkat.

De el se mondtam Robi hogy néz ki. Szóval, Robinak gyönyörű félrövid sötét barnás haja, és olyan szeme van, amibe minden lány szivesen elveszett volna. Kivéve persze én.

Viszont, ha nem a legjobb barátom lett volna, akkor 100% hogy szerelmes lennék bele. De ő a legjobb barátom, sokkal többet jelent nekem az ő barátsága mint bármi más.

Azaz igazság, hogy Robi nem nagyon csajozott. Ahogy én se pasiztam.


És most itt áll előttem, egy csokor rózsával, és a válaszomra vár. A reakciómra, vagy bármire. Nem tudtam mit tegyek. De aztán ezt mondtam.


 - Én is szeretlek Robi, de nem akarom elrontani a barátságunkat azzal, hogy szerelmesek legyünk.

 - Értem. De azért a rózsákat tarsd meg. Őrizze a közös emlékeink. De  ezt azért ugye még megengeded? - kérdezte reszkető hangon, és megcsókolt. Én hírtelen nagyon meglepődtem, de vissza csókóltam őt, mintha éreztem volna hogy most látom utóljára. Miután elváltunk egymástól ezt mondta.

 - Hiányozni fogsz. - és utána eltünt.

Hetekig nem láttam. Akkor néztem meg jobban a rózsát. Egy levél volt rajta. Kivettem a rózsák közűl, és elkezdtem olvasni.


Már egy jó ideje szeretlek.

Tudom hogy furcsa, hogy csak úgy eltüntem, de nem bírtam ezt tovább. Azt hogy csak barátok vagyunk, hogy nem érhettek hozzád úgy ahogy szeretnék. Hogy minden eggyes pillanatban mikor meglátlak meg akarjalak csókólni. Hogy alig bírom megálitani magam nehogy megöleljelek és rá jöjj erre. Már bele fáradtam.

Kérlek ne haragudj rám! Érsd meg miért tüntem el, és ne keress.

Nem akarom, hogy bánkodj miattam, de valamit ígérj meg. Hogy vigyázól a rózsára, mintha az én lelkem lenne benne. Amíg emlékeidben megőrzől, nem fog elhervadni. Mindig fogja neked árasztani gyönyörű illatát.

Remélem nem fogsz utálni ezért.


Örökké szeretlek:

Robi


 - Sose foglak elfelejteni. Ezt te is tudod! Mindig is szerettelek, és szeretni is foglak. - mondtam magamnak. És akkor megéreztem egy apró szél fuvallatott. És éreztem, hogy Robi megsímogatja az arcom és azt suttogja: Szeretlek örökké. Várlak szerelmem.



Robit soha többé nem láttam a földi életemben, és megtudtam, hogy megőlte magát. És a rózsa...

Sose hervadt el.

Még mindig őrzöm, és álmaimban látom Robi arcát.


Ezt hívják igaz szerelemnek. Amihez nem kell semmi, csak az, hogy szeresd a másikat.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 29
Havi: 172
Össz.: 35 536

Látogatottság növelés
Oldal: Egy rózsa őrzi emlékeid
Ez itt az én honlapom remélem el nyeri a tetszésetek - © 2008 - 2024 - nezdmegnembanodmeg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »