Első tőrténetemet szeretném feltöltemi.

Hogy mit rejt az éjszaka? Tud meg. Olvasd el a történetem, és megtudod milyen Hérának aki közvetlen kapcsolatban van az Éjszakával. Az Éjszaka nagy betüvel kezdésének oka az hogy élőlénynek tekintem ebben a könyvben. Mivel Hérának nagyon is élő az Éjszaka. 

Jó olvasást...

Mit rejt az Éjszaka?

1. Fejezet
Bevezetés

Csendes, viharos Éjszaka volt. Mint minden ilyen este, a lány (történetünk egyik főszereplője) lassan felkelt az ágyból, ő se tudta mi készteti, de érezte, ha nem megy ki az addigra zuhogó esőbe nagy bajok, lehetnek. Ezért halkan felöltözött és kisettenkedett a csöndes házból. Amint kiért mintha valami húzta volna el indult a patak felé. Az utcában nem égtek a lámpák, aminek a lány nagyon örült, azért mert így legalább elrejtőzhetett az Éjszaka sötétjébe. Senkise látta meg, mért is látták volna meg éjfél volt eddigre már minden normális ember aludt.

Szóval lassan ment tovább az Éjszaka sötétjébe. Elérte a patakot. Mivel zuhogott az eső, a patak elég magasan ált. Észre vette, hogy nincs egyedül, és rájött mi húzta ide, a fiú akivel sokat beszélt, de még nem találkoztak. Halkan oda ment hozzá és ráköszönt.

 - Szia - a fiú meg riadt és csodálkozott egy pillanatra (de téllég csak egy másodperc volt)

 - Szia – válaszolt és átölelte a lány.

(...)

Egy halk roppanást hallottak távolról. Nem lenne szabad itt lenniük. Ez túl veszélyes! Már közelebbről hallották a ropogást. Mindketten arra fordultak egy másik fiú volt ott.

 - Szia – szolalt meg az ujj jövevény.

 - Szia – köszönt vissza a másik.

(...)

A lány csak nézett nem tudta most mi van.

 - Ő ki? – kérdezte a fiútól.

 - Egy haverom. Aki épp indulni készűl! – és a haverjához fordult.

 - Hé tesó nem kell így felkapni a vizet amúgy is ki ez a lány? – fordult a lány felé dühösen.

 - Fontosabb, mint én? Mint a legjobb haverod?! – mondta már ordibálva, és tett egy lépést a lány felé.

 - Ne merj hozzá érni – mordult a haverjára.

 - Mi van ez a kis csaj fontosabb mint én. Ez csak egy csaj, én meg a legjobb haverod vagyok! Mi lenne ha a kis „barátnőd” nem térne haza élve – Mondta ki hangsúlyozva az élve szót és tett még egy lépést a lány felé.

 - Még egy lépés és te nem térsz haza élve! – És a haverja és a lány közé ugrott.

 - Hogy mersz így beszélni velem? Mi van, nem vagyunk már barátok se? Tudod, hogy bármelyik pillanatban leüthetlek tesó. Úgyhogy szerintem oldjuk meg a nézeteltérést azzal, hogy megöljük a kis csajt – És egy olyan mosolyt villantott a lány felé hogy á lány bele reszketett a félelembe.

 - Tudod haver ezt a „kis csajt” az életem árán is megvédem. És híd el hogy nem lennék olyan könnyű préda… - És neki vetette magát a haverjának.

(...)

2. Fejezet

1 héttel ezelőtt...

A történetem főszereplője Héra, aki a Kis Péter Pál gimibe jár. Sok barátja van legjobb barátai Leó, Szyndi, Elisa és Xavér. Minden napjaikat együtt töltik különféle programokkal ők öten megállíthatatlanok. Bárkivel fel veszik a harcot, legyen az ember vagy állat. De enyit a bevezetésről.

 - Uh de szar ez a kaja – és egy pofát vágtam hozzá. Tudtam, hogy erre mindenki elkezd majd röhögni, és persze így is lett. Nagyon jól ismerem barátaim, és a mai nap után kellet egy kis vidámság is.

 - Tudod, hogy milyen jó hogy itt vagy nekünk? – mondta Leó átölelt és elkezdett nevetni.

 - Tudom. Nélkülem mit érnétek? – erre mind annyian elkezdtünk hangosan nevetni.

 - Azért ennyi egot ne ha kérhetnénk – mondta Szyndi és Elisa egyszerre és elkezdtek még hangosabban nevetni és körülbelül az egész ebédlő felénk fordul. És mindenki elkezdett piszegni nekünk. És szokásosan ezt mondtuk.

 - Nektek pszt! – persze egyszerre mondtuk.

Ez már megszokott volt. Mindig elég hangosak voltunk az ebédlőbe és sajnos a vége mindig, az hogy kidobnak minket. De nem nagy gond az étel mindig nagyon szar volt, és az is lesz. Csak szívességet tesznek nekünk ezzel. Az elmélyült gondolkozásból Xavér keltett fel.

 - Hé Héra itt vagy? Vagy a pasidon járt az eszed? – és fel nevetett.

 - Xavikám Drake nem a pasim – és én is nevetni kezdtem.

 - Akkor min járt az eszed? – kérdezett vissza.

 - Á semmin csak gondolkoztam. – és el mosolyodtam.

 - Oh hát persze, ismerlek Héra, nem tudsz becsapni. Szóval min járt az eszed. Talán rajtam? – erre már a többiek is felfigyeltek és elkezdtek nevetni.

 - Hé Xavi tudod hogy rajtam járt az esze. Nem Héra? – és egy bájos mosolyt küldött felém. Hát persze Leótól mit vártam.

 - Hagyjátok már szegényt na. És szerintem Leó neked jár az eszed Hérán. – mondta Szyndi. Erre én is elnevettem magam. És rámosolyogtam Szyndire köszönetem jeléűl. Ő vissza mosolygott. Persze Szyndi mindig megment engem.

 - Na gyereke mostmár kifelé ha nem tudjátok csönbe folytatni az ebédet! - órditott ránk az egyik konyhás nő

 - Akkor skacok kifelé - mondtam és kimentünk az ebédlőből.

Kint a suliból.

 - Bocsi gyereke de nekem mennem kell. - és sajnálkozva rájuk néztem.

 - Semi gond majd msnen beszélünk - mondta Szyndi és megölelt.

 - Jó bármit csinálást Héra - mondta Elisa és ő is átölelt.

 - Nektek is - mondtam.

 - Hát akkor szija. Bár tudnám mit fogsz csinálni. - mondta Xaviés küldött felém egy huncut mosolyt és átölelt ő is.

 - Huh milyen jó lenne ha belelátnánk a felyedbe! - mondta Leó felnevetett és átölelt.

 - Szerintem örüljetek míg nem tudjátok mi van odabent - mondtam és a fejemre böktem. - Na de szijasztok!

 - Szija! - mondták és elindultak a másik irányba.

Én a helyet hogy elindultam volna haza a biztonságba oda mentem ahova nem lett volna szabad mennem. Elmentem a temtőbe. Ahová azért nem szabad mennem mert már késő van sokáig beszélgettünk haverjaimmal. És anyámék meg tiltották hogy oda menjek mert egyszer majdnem meg öltek ott. Anyámék véresen találtak rám a korházba. Mindenhol folyt belőlem a vér, valaki vagy valami rám támadt ráadásúl egy nagyon éles késsel.

Csoda hogy túléltem. Mikor behoztak a korházba, (mivel a temető gondnoka rámtalált) olyan állapotban voltam hogyha egy rendes ember lettem volna biztos hogy belehalok.

De nem voltam az. És ezt mindenki tudta akinek egy csöpnyi esze is volt. Igazából leginkább ez ott nyivánult meg hogy rohamos üttemben gyógyulok. De áljunk meg egy szóra. Nem tudtam kik a szüleim. Nem mintha mondták volna nekem hogy akik nevelnek vagyis a "szüleim" hogy ők nem az igaziak, de én tudtam. Legbelűl éreztem.

Ugyhogy elindultam a temetőbe. Mert tudtam hogy ott találom azt aki megtámadt. Meg akaram tudni ki az. És bármit meg teszek azért hogy rájöjjek mi vagy ki támadt meg.

3.Fejezet
A temető titka

Késő este volt mire a temetőhöz értem.

Olyan 10 körül lehet.

Kezdtem vissza emlékezni arra a napra amikor találkoztam Bertivel.

„Este volt már éjfél.

Sose szoktam ilyenkor itt járkálni, de most, muszáj volt ide jönnöm. Mivel a temető közelében laktam könnyű volt eljutnom az éjszaka csöndjében. Valahogy mindig el tudok rejtőzni a sötétben. Sose vesz észre senki. Még ha mellettük állok legtöbbször, akkor sem. Miért jöttem ide? Igazából én se nagyon tudom. Lehet hogy az álom volt az oka, elég valószínű.

Azt álmodtam, hogy valami nagy baj fog lenni itt. Lehet hogy pont otthon kellet volna maradjak nehogy belekeveredjek. De sose vagyok rá képes. Ha bele gondolok, hogy talán én megmenthetem, és nem jöttem ki neki segíteni, az széttépte volna a lelkemet.

Nem bírom nézni, hogy valaki szomorú. Vagy ha baja van, én is rögtön szomorú leszek. Nem tudom mi ennek az oka, de nagyon szar érzés.

Szóval kijöttem a baljós temetőbe, rá adásul éjfélkór, a korom sötétben. Nem vagyok normális. Hogy képzelhettem, azt hogy bárkinek is segíthettek. Én egy fiatal lány. Simán leütnek. De hülye vagyok.

És akkor meghallottam. Valaki mintha felsikoltott volna. Egy vékony sikoly volt tudtam hogy egy lány az. Ráadásul fiatal, nem tippelném 13-nál idősebnek. Arra fordultam és elkezdtem futni. Mintha repültem volna, egy kis roppanás se hallatszott míg futottam.

Pár pillanat alatt ott voltam, és rávetettem magam a férfira, akinek a kezében egy nagyon éles kés volt. A férfi megvágta vele a csuklómat. Fel szisszentem, hátrébb ugrottam közé és a lány közé.

Szegény lány már sírt a fájdalomtól.

Hátra fordultam hogy megnézzem hogy van. Ez nagy hiba volt a férfi meg ragadta az alkalmat és rám támadt. Észre vettem hogy támad de éppen az utólsó pillanatban de anyi időm még maradt hogy vissza verjem a támadását De így is egy hosszú sebet ejtett a karomon, amiből csak úgy ömlött a vér. Tudtam ha nem cselekszek gyorsan el is vérezhettek. De nem futottam el, pedig a helyemben sokan ezt tették volna. Én viszont megragadtam egy botot amit a földön találtam, és rátámadtam minden erőmmel.

A férfi anyira meg lepődött, hogy nem tudta kivédeni a támadásom, úgy hogy pont a fejét találtam el, olyan erővel hogy rögtön elájúlt.

Hátra fordultam a lányhoz. Csak most tudtam rendesen megnézni. 12 éves lehetett. Tele volt vágásokkal. De nagy esélye volt arra hogy túl élje.

Valamit nagyon nézett rajtam, úgy hogy magamat is meg vizsgáltam.

Ezt kár volt. A férfi, anélkül hogy észre vettem volna, míg harcoltunk rengeteg sebet ejtett a testemen. Amikből lassan de biztosan csorgott a vérem.

 - Hogy hívnak? – kérdeztem tőle miközben kioldoztam a köteleket rajta.

 - Keszthelyi Albertina. De szólíts csak Bertinek. – mondta elhaló hangon.

 - Oké Berti. Én Héra vagyok. Ne néz így rám hidd el túl élem – mondtam neki bár abban hogy túlélem nem voltam olyan biztos.

 - Remélem is hogy túléled. És nagyon köszönöm hogy meg mentettél. Sok ember inkább itt hagyott volna egyedül. De az érdekelne, hogy te mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte gyanakodva.

 - Hát igazából. Azt keresem itt, hogy éreztem, valami gond lesz a temetőben. De az a nagyobb kérdés te mit keresel itt? És ki volt ez? – mutattam rá az ájult férfira.

 - Ő-ő az a-a-apám – mondta dadogva.

 - Az apád?! – kérdeztem el szörnyülködve.

Berti csak bólintott. Én e közben előkotortam a telefonom és fel hívtam a mentőket. De mire ők felvették elájultam.”

Nem tudom mi lett utána, de Bertivel beszélgetek még néha, segítek neki fel dolgozni a lelki traumát. És most itt vagyok a temetőbe. Az emlékek áradata után rosszul lettem.

Nem emlékeztem eddig erre. Mindent el felejtettem. Lehet hogy jobb is hogy nem emlékeztem ezekre.

Igazából ezekból csak anyi maradt meg bennem (míg most vissza nem emlékeztem), hogy valami rossz dolog történt Bertivel, és nekem segítenem kell neki.

Most ezek után legszívesebben haza futottam volna. De már késő volt. Meg hallottam a férfi hangját.

 - Nocsak, nocsak olyan dolgokba ütjük bele az orrunkat, amikhez semmi közünk? Nem kellet, volna vissza jönnöd. Te nem tudod milyen titkokat, rejt ez a temető. - kis szünet után folytatta.

 - És jobb, ha nem tudod meg, én ki vagyok. Most az egyszer még elengedlek. De ha még egyszer idemered tolni a képed, nem fog engem érdekelni hogy a nagyúr, az Éjszaka (szent legyen a neve) nagy becsben tart téged. Hanem felfoglak nyársalni. - És meglengette elöttem a kését.

 - Értve vagyok? – kérdezte a férfi.

 Én csak bólintottam. Egy percel később folytatta.

 - Rendben. Akkor most tünés! – kiáltott rám. És megadta a kezdő lökést. Én azzal az erővel elkezdtem futni haza.

Nem gondoltam arra, hogy talán a temetőbe, nagyobb biztonságba lennék, mint otthon.

4.Fejezet
Lehet ennél szőrnyűbb a nap?

Héra mikor hazaért úgy gondolta ennél rosszabb nem lehet egy nap.

Tévedett…

Ennél rosszabb nem lehet a nap. Hogy értette azt, hogy az Éjszaka pártfogoltja vagyok? És mért említette úgy, mint egy személyt? Ez nagyon furcsa…

Áh biztos csak megvan zakanva szegény. Az Éjszaka az nem személy. És ha mégis személy lenne, akkor se én lennék a „pártfogoltja”.

Áh de mindegy az a lényeg, hogy „anyámék” ezt ne tudják meg. Mert ha megtudnák abból huh de nagy gondok lennének. Huh előre is félek. Biztos látták, hogy nem vagyok otthon. De hülye vagyok, mért nem tudtam egyenesen hazajönni minden sokkal egyszerűbb lenne. De nem olyan hülyének kellet legyek, hogy elmentem MEGINT a temetőbe. Néha tényleg nem értem magam. Milyen szar lehet a barátaimnak mellettem. Ha én nem értem magam hát még ők.

Az elmélyült gondolkozásból „anyám” ordítozása ébresztett fel.

 - Mégis hogy lehettél ennyire hülye hogy kimentél ilyen későn a temetőbe? Ráadásul egyedül?! – Kiabált velem torka szagadtábból.

 - Igen kis lányom. Halálra aggódtunk minket miattad, ennyire nem érdekel téged az hogy velünk mi van? – A végére már az „apám” is kiabált velem.

 - Titeket nem érdekel velem mi van. Magasról tesztek, arra hogy mire van szükségem. Amúgy is titeket mért érdekelne, az hogy velem mi van? – És is kiabáltam velük, és felrohantam az emeletre a szobámba, és bezártam az ajtót. Még hallottam „apám” és „anyám” dübörgését az ajtómon, de utána ez is elhalt. Visszazuhanhattam a gondolkozásba.

Leültem a gép elé bekapcsoltam, és fel mentem a nettre. Persze Drake fent volt. Drake mindig fent van, ha szükségem van rá. Mintha érezné, hogy baj van, amint felléptem rám írt.

’ Szia mi a baj’ írta Drake

’ szia hogy van az, hogy te mindig tudod, hogy ha bajom van?’

’ Hát nem tudom, valahogy megérzem :)’ írta vissza ’ Na de mi a baj?’

’ igazából kint voltam a temetőbe’ egy kis szünet után folytattam.

’ és találkoztam avval a férfivel aki rá támadt Bertire, és rám’ megint hagytam egy kis szünetet.

’ és meg fenyegetett, hogy ha még egyszer odamerem tolni a képem, nem fogja érdekelni hogy a nagyúr, az Éjszaka nagy becsben tart e engem. Hanem felfog nyársalni.’ Mondtam

Mintha tudta volna hogy abba hagytam vissza írt.

’ Ez a férfi nem normális. De szerintem se menj oda többet. Legalábbis egyedül ne.’ Írta és tudtam hogy folytatni fogja és persze folytatta is.

’ Viszont az fura hogy az Éjszaka mint személy. Hm’

’ igen én is furcsálltam, de szerintem az is fura hogy az Éjszaka nagy becsben tart engem’

’ Hát tudod én ezt nem furcsállom. Hisz mindig el tudsz rejtőzni a sötétben. És a sötétben érzed jól magad. Úgy hogy végül is lehet hogy az Éjszaka kiválasztottja vagy :D’

’ ez mondjuk igaz’

Még sokáig beszélgettünk Drakkel. Arról hogy milyen a suli, meg milyen volt a nap meg ilyesmikről. De én nem sokára elmentem mivel még tanulnom kellett.

Éjfélkór arra keltem föl hogy esik kint az eső. Ez nem zavart viszont valamiért nem tudtam vissza aludni. Úgy hogy felkeltem kimentem a szobámból, lesettenkedtem az emeletről, és kimentem a szabadba. Nagyon jól esett az eső úgy hogy kisétáltam a folyópartra. Az csendes volt, mint mindig. Egy ideig néztem a folyót, de tudtam, hogy aludnom kell, hogy holnap friss legyek, ezért visszamentem a házunkba befeküdtem az ágyamba, és elaludtam. Ezzel a szörnyű napomnak egy kicsit szép vége lett.

De ha tudtam volna, hogy ezt valaki végig nézte. Nem a férfi, aki meg fenyegetett. Nem a sok állat a folyó parton, és az erdőben. Nem egy haverom, sőt nem is ember volt az. Hanem az Éjszaka.

 - Tudtam hogy jól döntöttem. – sziszegte baljóslóan és odébb állt. Persze én ezt már nem hallottam.

Ha hallottam volna biztos nem gondoltam volna hogy jó vége van a napomnak…

5. Fejezet

Öt barát, Öt titok

Leó azt hitte átlagos egészen addig míg…

„Minden napom átlagosan telt. Átlagos reggeli, átlagos iskola, átlagos haverok, átlagos minden. Már bele fáradtam. Minden ugyan olyan. Atyám csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Semmi buli, semmi csaj. Atyám ez nagyon szar így.

Mindig ezt gondoltam, amíg az egyik nap egy lány nem jött az osztályba. Szép volt, egyszerűen gyönyörű. Az osztályfőnök bemutatta nekünk a neve Héra volt. Pont mellém ültette mekkora mázli. Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon érdekes személyiség. Nem azok a pláza cicák, pfuj, hanem volt érdeklődése volt benne valami ujj, valami lenyűgöző.

Aznapra meg hívtam enni az asztalunkhoz. A barátaimnak is elnyerte a tetszését, mert mindig feltudott minket vidítani. A vicceivel, gyönyörű szemével. Lenyőgözö.

Be vettük a bandába minden fényesen ment.

Egyik este mikor otthon voltam észre vettem valamit. Valami megváltozott.

Volt egy jéggömböm, még a nagypapámtól kaptam. Volt benne egy hóember, és ilyen kókuszpelyhek hullottak le mikor megráztam. Nagy papám azt mondta, hogy csoda gömb. Azt nem mondta meg miért, azt mondta majd rájövök, ha itt az ideje. Most valami történt vele ahelyett hogy mint mindig mikor megráztam lehullottak volna a csodálatos hópelyhek. Ahelyett most azok befeketedtek, és azt írták ki hogy Héra, Berti utána ráhullottak az addigra két hóemberre és azok vérezni kezdtek. Nagyon megrémültem.

Következő nap megtudtam hogy Hérának baja esett, úgy hogy a temetőbe ment és meg akart menteni egy Berti nevű lányt nagyon megrémültem. Rájöttem hogy ez a hógömb előre jósólja a rosz dolgokat.

Utána néztem mi lehet ez. Ez csak különleges embereknek működik. Olyanoknak, akikben a régi Hó klánnak a leszármazottjai. Erről a Hó klánról annyit tudtam meg, hogy még az évszámításunk előtt 6000-rel is éltek, és még azt hogy néhánynak még más különleges képessége is van. Olyan mint az hogy gyorsan futnak, erősebbek, jövőbe látnak, és néhány pedig áthatolhatatlan pajzsot tud maga köré vonni.

Mint megtudtam én ezek közül az van meg hogy: gyorsabban futok meg erősebb vagyok mint az összes sajnos jövőbe nem látok, viszont azt tudom amire csak év ezredenként egy képes, átüthetetlen pajzsot tudok magam köré vonni.

Ezt senkise tudja. Féltem hogy ki közösítenének. Ezért csöndbe maradtam, és csak gyakoroltam és gyakoroltam, hogy még jobban menyjen.”

Hm milyen jó lenne valakinek elmondani, aki megért.És megráztam a hó gömböt. Megint feketék lettek a hópelyhek, nagyon megijedtem.

A ki írt név pedig héra volt csupa kis betűvel, ami azt jelentette, nincs nagy baj, semmi maradandó kár nem fogja érni. De azért megijedtem. És alig tudtam elaludni…

Eddig megtudtátok hogy Leó a Hó klán tagja, és hogy halálosan szerelmes Hérába, meg azt is hogy áthatólhatattlan pajzsot tud maga köré vonni.

Vajon mi Elisa titka, a csendes de jószívű lány mit titkol el barátai elől most következik...

Elisának mindig ott voltak a barátai. Négyen voltak. Mindig ő játszotta a „jó kislányt” pedig nem volt az csak így hívta magára fel a figyelmet. Mi lehet a titka, majd megtudjátok csak olvassatok tovább… :D

„Mindig én vagyok a középpontba. Imádom ezt. Mivel okos vagyok mindenki hozzám, fordul segítségért. Csak el kell, játsszam a jó kislányt. És a három barátom máris mellettem ál. Milyen egyszerű is. Hehehehe ha tudnátok, ki vagyok. De nem fogjátok megtudni.

Csak már Leót kéne elcsábítanom valahogy. Olyan édes, a szőke haja barna szemével elkábít. Néha el is hiszem, hogy tetszek neki, de aztán, áh pasik nem értem őket.

Uh nekem kéne figyelni az órára is. És elmosolyodtam. Pont akkor néztem fel, amikor bemutatták az új lányt. Héra? Milyen szar neve van.

Hogy mi? Leó mellé űl? Ez nem lehet. Leó az enyém, kell legyen. Hogy néz már rá mint egy éhes kutya. Na ne már a végén még meg hívja hozzánk enni. Pfuj Hérával enni, pfuj.

Ebédkór…

Na ne már Hérát ide hívta hogy tudtam. És a csaj rá adásul okos, és szép is…

Hogy vegyük be hozzánk?! Hogy mi van? Meg hibbantak ezek? És nekem, muszáj azt mondanom hogy jöhet hanem oda az álcámnak. Neeeeee

Szétesik az egész munkám, emiatt a Héra miatt!

Csak úgy fortyogott Elisában a düh, de ez persze senkinek se tűnt fel.

És mi-mi-mi lesz, ha Héra rájön mit tettem. Hogy mennyi embert kínoztam halálra. Amíg már ők könyörögtek, hogy öljem meg őket. Áh a halál sikolyuk mindent megért. El kell távolítanom őt innen, vagy nagy bajok lehetnek. De én nem tehettek semmit. Most komolyan hogy ez a hülye csaj rontson el mindent. Ez nem lehet. Meg nevetteti az egész bandát. Amire én sose voltam képes.

Nem, nem, nem. Ez nem lehet most meg együtt menyünk haza vele?! VELE?! Ne már hogy ez történjen.

Egész úton haza felé fortyogott benne a düh. Amikor meg kellet ölelnie Hérát majdnem felrobbant dühében. De nem ez volt a legrosszabb ezután még végig kellet néznie ahogy Héra és Leó is megölelik egymást.

Ez a kis boszorkány úgy megfogja szívni. Meg van az a csajszi, hogy is hívják… Áh meg van Berti, tökéletes lesz ráveszem (persze hogy nem rávette hanem manipulálta az elméjét)hogy kimenjen a temetőbe és majd a többit el végzi az Éjszakai Harcos. Milyen pompás terv Héra majd kimegy, és megpróbálja megmenteni a lányt, mert olyan nagy lelkű az a lány még egy hangyát is biztos meg siratna. És majd az Éjszakai Harcos végez mindkettőjükkel. Ami kétszeresen jó, mivel Berti nem lesz már aki úgy bele van esve az én Leómba, és nem lesz Héra sem aki mindent tönkre tett azzal hogy ide jött. JIPIII én vagyok a világ legokosabb Tirominje (ez egy különleges faj aki az emberek félelmével, halálával táplálkozik).”

Áh de miért baszus olyan jó terv volt. Hogy élhette túl? Meg kellett volna halnia mind ketőnek. Most mehetek valakit megölni hogy ne legyek ilyen éhes.

Úgy hogy Elisa elment vadászni. Ez úgy történt hogy egy embert aki olyan hülye volt hogy késő este kint mászkált valahol egyedül, elkapott és addig kínozta míg bele nem hallt. Nem ette meg vagy bármi csak kínozta, és kínozta. Míg az egy halál sikoly kíséretében meg nem halt.

Reggelre Elisa haza ért és a következő napot kihagyta a suliban hogy kipihenje magát.

Na megrémültettek egy kicsit is? Nem gondoltátok volna mi? Hát ez Elisa a „jószívű”, „kedves”, „aranyos” „lány”. Mondtam én hogy halál is lesz benne.

Most meg tudtuk hogy Elisa nem az a jószívű, kedves aranyos, lány. Hanem ő egy Tiromin akik az emberek szenvedéséből, kínozásából, szomorúságából és halálából élnek. És hogy ő utálja Hérát, megpróbálta megöletni, és szerelmes Leóba.

Xaviér volt mindig a négyük közül a vicc zsák. Mindig meg zavarta Elisát, direkt azért hogy rajta nevessenek ne a lányon. Mert Xaviér átlátott a gonosz Elisa álcáján…

Xaviér:

„Hogy lehet az hogy csak én látom ezt. Hogy lehettek ennyire meg bolondulva, hogy nem látjátok hogy ki is Elisa valójában? Szyndin nem is csodálkozom. De Leó most komolyan nem veszed észre. Hisz te is más vagy. Te vagy a Hó klán legszerencsésebb tagja! Vedd már észre magad! Az nem lány te hülye! Ne hogy flörtölj vele! Téged is csak ki használna, és halálodig kínozna! Neki az csak jó hogy te közbe szereted! De hülye vagy. Mért nem Bertivel jössz össze, aki már eleve beléd van esve. Vak vagy hogy nem látod?!

Hát ez nem igaz. Kell nekem ezeket tudni. Mért nem lehetek normális, úgy mint bárki ebből az osztályból. Kivéve hármunkat…

Na nocsak egy új lány. Ki lehet ez…

Oh szóval Héra. Ígéretes személyiségnek tűnik. Pont Leó mellé ültetik. Ennél jobb nem történhet ma…”

Ezt hitte Xaviér, amíg meg nem tudta, hogy Leó, meg hívta ebédelni hozzájuk.

„Hehe. Ezt nagyon meg szívtad Elisa. Huh Leó hogy bele van esve Hérába. Komolyan köszönöm ó sötét Éjszaka, hogy ide küldted hozzánk ezt a lányt. Abban a pillanatban meghallotta a hangot.

 - Nincs mit fiam. Sok hasznot fog nekünk hozni ez a lány. – hallotta a fejében az Éjszaka hangját.

Ó kupaktanács…

Úgy imádlak ilyenkor Szyndi. Remek ötlet hogy Hérát bevegyük magunkhoz. Biztos hasznomra lesz az Elisa elleni harcba.

Hogy forr Elisában a harag. Imádom, ha ez van. Egy Tiromin alá tenni, és utána végig nézni, ahogy visszafojtja magába a haragját. Huh ennél nincs jobb látvány.”

Elköszönéskor.

„Ilyen jó napom még sose volt. Utána mind egyikünk meg ölelte Hérát. És láttam Elisán hogy fel robban dühében, amikor Leó és Héra megölelik egymást. Ennél jobb napom nem lehet.És gondolatban fel nevetett.”

Otthon.

„Otthon, édes otthon. Itt minden olyan csendes, és nyugodt. Nézzük csak meg, mit forral éppen Elisa. Oh erre nem számítottam. Manipulálja Bertit, hogy kimenjen a temetőbe? A kis… boszorka. Hogy meri? Ez felháborító. MEG AKARJA ÖLETNI? De hülye vagyok, hogy ez nem jutott az eszembe, hisz Héra az Éjszaka megmentő lányának lett kiválasztva. (Amire nem jött rá) Meg fogja menteni! Az élete árán is akár! Nem halhat meg. Valamit muszáj tennem.

 - Nem fiam nem kell tenned semmit tudtam hogy ez lesz… - mondta az Éjszaka , aki épp akkor jelent meg a szobámban.

 - De mi lesz ha meghal? – kérdeztem vissza kétségbe esve.

 - Nem bizol bennem fiam? – a hangja vádló volt.

 - De bízom benned. – mondtam vissza nyugodtan

 - Akkor most figyelj. Jó próba lesz ez a lány számára. Hogy meg tudja-e menteni a Temető harcosomtól a lányt. Ha nem akkor nem jó megmentőnek. – mondta nyugodtan

 - Bízom benne, hogy sikerül neki. – mondtam

 - Akkor fiam, ha már te vagy a mágusom, mért nem figyeled? – kérdezte viccelődve.

Persze ismerem már az Éjszakát, mindig tud vicceket mondani.

 - Mert elfelejtettem. – mondtam és elő varázsoltam egy füstöt, amibe megidéztem a temetőt.

Mire végeztem vele, az Éjszaka eltűnt.”

Gondoltátok volna ezt Xaviról?

Ki lehet Szyndi? Akiről még Xaviér, az Éjszaka varázslója, aki bele lát az emberek fejébe, ő se tud semmit? Most meg tudhatjátok ;)

Szyndi:

„De király nekem. Milyen jó az életem. Ha ki tudnám túrni Elisát, és összejönnék Xaviérrel, akkor én lennék a legszerencsésebb ember a földön. Milyen király ez a nap. Szépen süt a nap, ennél jobb nem is lehetne.

Vagy talán még fokozható… Hisz, azaz ujj lány, olyan mint én (na jó nem teljesen).

Leó mellé ül. Ezzel tuti felidegesíti a mi kis Tirominunkat. És felnevettem gondolatban. Ahogy ismerem Leót, száz százalék hogy elhívja ebédelni hozzánk. Halálra idegesítjük ezzel Elisát…

Ennél jobb napom tuti nem lesz.”

Ezzel a hittel várta Szyndi az aznapi ebédet.

„Ahogy gondoltam. Ide hívta hozzánk Hérát. Nagyon kedvesnek tűnik pedig az Éjszaka lánya. Furcsa hogy még nem tanulta meg elzárni a gondolatait. Ha már ő is gyógyító talán a Fény nem lenne dühös, ha tanítanám kicsit…

 - Még ne lányom. Még nem ment át az Éjszaka vizsgáján addig nem tanulhat semmit. – Hallotta meg a kedves női hangot a fejében (a Fény volt az, ha nem jöttetek volna rá).

Nem ment át? Akkor nagyon új lehet. Emlékszem az én beavatásomra.

Gyönyörű este volt aznap. És akkor még azt hittem normális vagyok. Mert nem tudtam, hogy a Fény, engem választott ki az ő gyógyítójának. Akkor este éreztem, hogy ki kell menjek a biztonságot nyújtó házból.

Ki is mentem. Emlékszem hogy nagyon féltem. Sose szerettem a sötétet. Valószínű azért nem az Éjszaka gyógyítója lettem. Szóval ki mentem a sötét Éjszakába. Minden árnyék engem figyelt. Minél inkább a lámpák fényébe álltam, valahogy ott jobb volt.

Elértem egy kis tisztáshoz, ahol ahhoz képest, hogy sötét volt mindenhol, mintha a hold direkt ide világítana, fényárban úszott minden. Akkor láttam meg először a Fényt. Egy fehér ruhában jelent meg előttem egy szőke hajú, gyönyörű nő. Nagyon hasonlított rám. Mintha az anyám lett volna. Oda jött hozzám és ezt kérdezte.

 - Készen állsz a próbára lányom? –

 Mintha nem is én lettem volna, azt mondtam:

 - Készen állok ó csodás Fény –

 - Akkor jó. Gyere ide harcosom, és hozd a lányt. –

Egy nagy férfi jött oda elém a karjában egy haldokló lánnyal.

Én ösztönösen felé nyúltam, és rá raktam a kezem a haldokló lány fal fehér arcára.

A lány, mintha egy nagy vödör vízzel öntötték volna le, ki ugrott a harcos kezéből. Én meg el kezdtem szédelegni.

A következő emlékem meg az volt, hogy egy ismeretlen házban vagyok a Fény meg mellettem állt. Elmondta nekem, hogy mit hogyan kell használnom. Hogyan gyógyítsak úgy, hogy ne ájuljak el. Azt is, hogy hogyan védjem ki azt, hogy a fejembe tudjanak nézni. Meg rengeteg varázslatot.

Ezt úgy egy hónapja, két hónapja lehetett. Azóta sok minden történt.

Arra eszméltem fel, hogy Xaviér meg bökött. Észre se vettem hogy így eltelt az idő, és hogy már mindenki kiment az ebédlőből, úgy hogy csak én meg Xaviér voltunk bent.

Gyorsan ki siettünk a többiek után.

Hazafelé út alatt…

Jaj Xaviér olyan cuki. Az éj fekete hajával, sötét szemével, amivel éppen engem bámul. Gyorsan elkaptam a szemem róla.

Milyen jó érzés volt látni, ahogy Elisa majd fel robban dühében, amikor meg látja, hogy Leó és Héra megölelik egymást.”

Amikor Elisa hazaért azután nem történt semmi nála. Úgy hogy nem írok róla semmit. ;)

Remélem tetszett nektek, és hogy meg kedveltétek a Fény gyógyítóját. Aki meg súgom nektek, bele esett Xaviérba. Pont az Éjszaka varázslójába. És hát Xaviér is viszonozza az érzést.

Drake hogy kapcsolódik ide? Hát úgy hogy régen ő, Leó, Xaviér, Szyndi és Elisa volt az öt barát.

Hogy mi történt?

Olvasd el és meg tudod.

Drake:

„Mindig is szerettem ezt a sulit. Szép csendes, jó itt. Itt vannak a haverjaim Xavi, Leó és Szyndi. Meg az álhaverom Elisa. És akkor meghallotam a Fény gyönyörű csengő hangját.

 - Fiam, elkell innen menj. –

 - De nem hagyhatom itt a barátaim!- mondtam neki vissza gondolatban.

 - De muszáj lesz. Majd meglátod miért. Ki töröljük az emlékezetükből, hogy léteztél.

 - És ezt muszáj?- kérdeztem tőle könyörögve.

 - Igen sajnos muszáj. Gyere. –

Utána mentem hisz neki szót kell fogadjak, és tudom hogy az érdekeimet szolgálja ha utána megyek.

Ezért követtem, egy olyan helyre, ami gyönyörű volt. Nagyon világos volt, valahogy hiányzott az a sötétség, amit akkor láttam, amikor Xaviérre néztem legjobb haveromra. Meg az a másik fény, amit León és Szyndin láttam.

Hiányoztak a barátaim. Mindegyik.

 - Fiam itt leszel még el nem távozik a baj. Ne próbálj szökni. Igaz hogy harcosom vagy de vannak erősebb harcosaim is akiket utánad küldhetek. És azt nem szeretném. –

 - Nem fogok el szökni. – mondtam a Fénynek, aki rögtön a mondatom után ott hagyott a nagy világosságban.

 - Nem fogom ki bírni, mi lehet az a nagy baj ami miatt nem lehetek barátaim mellet? – kérdeztem magamtól, és bele rúgtam az egyik asztalba.

Ez így nem fer. És még magamba dühöngtem. De egy idő után meg szoktam és bele törődtem hogy nem juthatok ki innen.”

Ez rövid lett. Sajnálom de ennyi. Remélem tetszett nektek.

Tetszik ugye írd meg nekem. :D

Oldal: Mit rejt az Éjszaka?írta: Galamb
Ez itt az én honlapom remélem el nyeri a tetszésetek - © 2008 - 2024 - nezdmegnembanodmeg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat