14. Fejezet

Gargoyle exemplaria

Héra

Régen azt hittem, hogy minket senkise szakíthat szét. Mindig mindenkinek azt mondtam: Lehet, hogy különbözünk, és vannak titkaink, de attól még barátok vagyunk. Minket senki nem szakíthat szét.

De most itt vagyunk. Elisa meghalt. Mi összevesztünk, és nem hiszem, hogy valaha is kibékülünk. De így nem jó. Nem lehetünk külön, együtt kellett volna maradnunk. Sose szabadott volna elválnunk.

Az igaz, hogy Xaviért jobban szeretem, mint Draket. És tudom, hogy Szyndi Draket szereti jobban. Fiuknál is így van. De akkor mi a francnak vesztünk össze. Nem szabadott volna. Sohase! Főleg most nem! Amikor támadni fognak az árnyak, az erők összpontosulnak. Ha nem így lenne, akkor Holló meg Galamb nem lépett volna közbe. És minden mikor kezdődött?

Amikor én megjelentem itt. Összefutnak a szálak. És minden út hozzám vezet…

Miattam hallt meg majdnem Berti, és figyelt fel rá a Sötétség.

Drake-nek miattam, kellet kiállnia a barátjával.

A barátai miattam lettek ilyenek.

Leó miattam lett szomorú, és mivel segíteni akartam elraboltak engem.

MIATTAM szerveződtek össze a gonosz árnyak! Az én hibám volt.

Az ÉN hibám volt hogy Holló Galamb meg Ádin meghalt. (Majd újra éledtek de ez most nem lényeg.)

MIATTAM vesztünk össze!

De legfőképpen, MIATTAM HALT MEG ELISA!

Miért kellett ide jönnöm? Miért nem tudtam a seggemen maradni Ausztriában. Minek jöttem ide?

 - Ha nem jöttél volna ide még nagyobb bajok lettek volna. Azt elfelejted, hogy te mentetted meg Bertit. És Drake ezért tudott vissza jönni. A ”barátai” eleve ilyenek voltak… – mondta nekem Xavi. Akkor láttam hogy erre jön Szyndi és Drake. Szyndi bele vágott Xavi szavába.

 - Leó nem miattad lett szomorú. Te jó szívű voltál hogy segíteni akartál rajta, amúgy is elraboltak volna. Az árnyak meg már szerveződtek. Te segítettél őket megfékezni.

 - Miatta ébredt rá Ádin hogy ki is ő. Hogy legbelül nem gonosz. Hanem emberiség lakozik a szívében. Ha te nem jössz, akkor még mindig embereket ölne kínozna gyilkolna. És Elisa nem miattad halt meg, hanem fel áldozta magát. Ő döntött így… - mondta Drake aki folytatta volna de az Éjszaka bele vágott.

 - Nem miattad vesztettek össze. Az a Fény meg az én hibám volt. Nagyon sajnálom én személy szerint. Fény nevében nem nyilatkozhatok.

 - Ti voltatok?! – kérdeztem, fen hangon – Hogy mertetek minket egymás ellen uszítani.

 - Végül is megint barátok vagyunk. Csak jó tettek, mert másképpen vagyunk együtt. – mondta Xaviér és átölelt engem.

 - Igazat kell adjak Xaviérnek, hiszen mi barátok vagyunk örökre. Minket semmi se választhat el. Meg is fogadhatjuk. – mondta Szyndi mosolyogva.

 - Kötessen az eskü – mondta Drake

 - Kötessen – mondta az Éjszaka és el teleportált minket az eskü színhelyére.

Nagyon szép hely. Valami meseszép. Olyan mintha egy felhőre épült volna az egész. A talapzata mintha márvány lenne. Sőt szerintem márvány is a padló. Nagyon szépen csillog, mint milliónyi gyémánt, színpompásan. A földből, oszlopok tőrnek az égbe. Kis vízköpőkkel vannak díszítve az oszlopok. Olyan mintha minket bámulnának…

Az egyik megmozdult, és lerepült az oszlopról, egyenesen elém. A szemembe nézett, és mintha láttam volna benne valamit, ami rám hasonlít. Szép kis vízköpő volt. Ne úgy képzeljétek el hogy kőből volt. Hanem igen a formája mint egy olyan kőből készültnek, de ez világos kék volt, sárga szemekkel.

 - Ez egy gargoyle exemplaria. Ha úgy jobban tetszik, bár nem tudnám rendesen lefordítani, de az a lényege, hogy hasonmás vízköpő. Mindenkinek, aki valami olyat tett, lesz egy ilyen hasonmás vízköpője. Ez itt a tied, de gondolom erre rájöttél. – mondta az Éjszaka.

 - És én ezt miért kaptam? Mit tettem hogy ezt kiérdemeltem?

 - Sok mindent tettél azért, hogy én életre keljek. – mondta a vízköpő picit ilyen sziszegős hangon, de a hangjától meg nyugodott a lelkem. – Oh be se mutatkoztam Salvator vagyok magyarul ez annyit tesz, hogy megmentő. Azért ez a nevem mert sok élőlényt megmentettél te már. De szólíts Salvinak. Nehogy elkezdj engem Salvator-ozni. Ja és a kék színemet tőled köszönhetem. Mindig a kedvenc színednek megfelelően változik a színem. – mondta nevetve

Ahogy kimondta ezt, leszállt egy másik is. Ő világos lila volt, és sokkal vékonyabb, mint az én hasonmás vízköpőm. Szyndi előtt landolt a kis lila jövevény.

 - Ő az én hasonmás vízköpőm? Én miért érdemeltem ezt ki. Semmit nem tettem ezért.

 - Nagyot tévedsz. – mondta nevetve Salvi.

 - Had mondjam el én miért kapott meg engem. – mondta a lila

 - Oké. Bocsi.

 - Szóval. Az én nevem Puritatem Cordis. Szólíts csak Cordinak. Az én nevem az jelenti, hogy szívbeli tisztaság. Azért mert mindenkit feltétel nélkül tudsz szeretni, bárkit meg tudsz vigasztalni akár egy szóval is, és a szíved tiszta. Semmi sem szennyezi be. Úgy, mint az én jó kedvemet. – mondta nevetve Cordi

 - Bizony mindig engem vigasztalgat. – mondta Salvi

 - Amennyit szomorú vagy, muszáj… - de a szavába egy halk morgás bele vágott.

Egy tiszta vörös vízköpő repült le a homályból. Láttam, hogy Salvi szerelmes tekintettel bámul rá, amit a kis vérvörös viszonoz.

Gondolom, rájöttetek hogy ez Xavié.

 - Jól gondolom, hogy ezt a vérvörös vízköpőt én érdemeltem ki? – kérdezte Xavi

 - Nagyon jól. – mondta Salvi a vérvörös helyett.

 - Köszike hogy helyettem beszélsz Salvikám, de én is el tudom mondani. – mondta mosolyogva a vérvörös

 - Akkor mondjad. Xavi megőrül, ha nem tudja meg miért érdemelt ki téged.

 - Igazad van. Lumen Tenebrosa vagyok. Úgy fordítanám neked ezt, hogy sötét fény. Igazából azért kaptál, mert fekete mágus vagy, de az erőddel semmi rosszat nem tettél, hanem mindig jóra használod. Sokakat segítesz a fekete mágiáddal. Hát Salvi szerint a Lumen illik hozzám, úgy hogy szerintem hívj úgy.

 - Nagyon örülök, hogy te vagy a hasonmás vízköpőm Lumen.

 - Én meg örülök, hogy pont te vagy a gazdám. És ha már senki nem mondta. Elmondanám, hogy minket bármikor előhívhattok, ha szükségetek van ránk.

 - Az jó – mondta Szyndi, de meg szakította őt pár hangos szárny csapás.

Egy az összes eddiginél nagyobb vízköpő jött le a magasból. Ő fűzöld volt. És miközben leszállt Drake előtt, megpuszilta, a pont útjába eső Cordit.

 - Mielőtt bele vágnátok a szavamba, Drake vízköpője vagyok. Sanatio Bellator a nevem. Gyógyító harcost jelent. Azt majd te meglátod miért érdemelted ki. Tedd rá a kezed arra a sebesült birka sebére. – mondta

Drake rá tette a kezét a birka sebére, és az begyógyult.

 - Tudok gyógyítani?

 - Hát kicsi sebeket. Nem mély vágásokat.

 - Nem mondtad neki, hogy hogyan hívjon. Hívd Sanationak. Azt szereti. – mondta Cordi

 - Nem volt még időm mondani kicsim.

Pont olyanok, mint mi. És még csodálom, hiszen ők hasonmás vízköpők.

A négy vízköpő együtt olyan volt, mint mi. Teljesen. Most esett le miért jöttek ide. Nem csak azért, hogy bemutatkozzanak. Nekik is le kell tenni majd az esküt. Hanem nem fog érni. Az viszont azt jelenti, hogy talán én meg Drake esküje se ér...

15. Fejezet
Próbák

 - Lehetne egy kérdésem Éjszaka? – kérdeztem tőle mikor a többiek haló távolságon voltak. Elvitték a hasonmás vízköpőket kicsit sétálni.

 - Igen. Mondjad csak.

 - Ezeknek a hasonmás vízköpőknek jelen kell lenniük az eskü letevésnél?

 - Igen jelen kell lenniük és nekik is le, kell tenniük az esküt, hanem nem érvényes. De nektek még nem volt hasonmás vízköpőtök mikor fel esküdtetek. Azt nem tudom, hogyha le van téve az eskü, akkor nem érvényes-e és újra le kell-e tenni. Vagy érvényes marad. Fogalmam sincs. – most egy kis szünetet tartott és azt hittem befejezte, amikor így fojtatta. – Tudom, hogy meg szeretnéd szüntetni az esküt, de erre most nincs nagyon lehetőség, ha csak már eleve nem ér az eskü. Azt hogy ér-e, azt Salvitól kéne meg kérdezned. Ő tudni fogja rá a választ. – mondta és eltűnt.

Várjunk, ha ő elment. Akkor mi itt ragadtunk. Ezen a kis felhők fölött lévő kicsi izén.

De ahogy erre gondoltam minden megváltozott. Mintha egy erdő közepén lettem volna. Nagyon szépen nézett ki. Nagyon tetszett főleg azért mert sötét volt és Éjszaka. De a többiek sehol. Csak Salvi volt velem.

 - Mi történt? – kérdeztem tőle.

 - Most mindenki a neki legkedvesebb helyre került. Próbára leszünk téve, hogy mennyire tudunk össze dolgozni. – mondta vidáman Salvi

 - Ó értem. Mennyi idős lesz ez a próba? – kérdeztem tőle.

 - Attól függ mennyi idő lesz, míg rendesen össze tudunk majd dolgozni. De szerintem kezdjünk is bele az erdő fel derítésébe. Mert ha sokáig nem sikerül a próba el is vehetnek engem tőled. – mondta kicsit lehangolódva Salvi.

 - Azt nem engedhetem. Indulás!

Elindultunk fel deríteni az erdőt. Ahogy egyre beljebb és beljebb mentünk az erdőben, egyre hidegebb lett. Láttam Salvin, hogy kezd nagyon fázni. Ezért gyorsan egy meleg burkot készítettem magunk köré. Így mentünk tovább, amikor egy tisztásra érkeztünk. Itt már nem volt hideg, ezért levettem magunkról a burkot.

Nagyon gyönyörű volt a tisztás. Mindenhol madarak csiripeltek. És a tisztás közepén volt egy aprócska csillogó tavacska, amiben nagyon sok kicsike hal úszkált. Kékek, pirosak, sárgák, szürkék, barnák, sőt voltak szivárványszínűek is.

Viszont volt egy kis gond. Hogy tovább csak a tavon keresztül tudunk jutni. És én hát tudom, hogy szégyen de nem tudok úszni. Sőt szabályosan félek a halaktól, meg a víztől.

A szemem sarkából láttam, hogy Salvi bele ugrik a vízbe.

- Nem jössz? – kérdezte tőlem miközben ide-oda úszott a sok kis hal között.

 - Félek a víztől, meg azoktól a csúszós halaktól.

 - Ó nem tudtam. Jobban kellet volna figyelnem. De mitől félsz? Olyan jó meleg a víz. Úgy tudtam, hogy az esőt, azt szereted.

 - Igen az esőt azt tényleg szeretem, de úszni vízben azt nem. De akkor, hogy jutok át?

 - Hát segítek neked meg tanulni úszni, mivel hogy itt nem tudsz majd varázsolni. Szerintem ez a próba első része…

***

Eközben Szyndi és Cordi...

(Szyndi szemszöge.)

De szép ez a hely. Víz alatt van az egész. Halak tömkelege. Rengeteg mind más színű más csillogású, más-más fényű. Egyszóval gyönyörű halak vannak itt.

 - Mennyünk tovább. Hátha mi leszünk az elsők. – mondta Cordi.

 - Oké. Oké mennyünk. – mondtam, és tovább úsztunk.

Egyszerre csak az össze víz eltűnt, mi meg egy repülőbe kerültünk. A repülő zuhant lefelé.  A szárnya égett. Szerintem a futómű sérült meg. Sőt biztos vagyok benne. Hisz velem ez már megtörtént...

 - Ha nem ugrunk ki, akkor meghalunk. – mondta nekem Cordi

 - Nem merek. Félek a magasba. Félek a zuhanástól. Nem megy

Kis koromban, anyával repültünk repülővel. Akkoriban imádtam repülni, imádtam minden honnan leugrálni. De a repülő meg sérült, miközben fel szálltunk…

Nem lett volna nagy sérülés, de a szárny is elkezdett égni. Ez sem lett volna olyan nagy baj, mert egy jó pilóta, simán levitte volna a gépet, mivel éppen akkor szálltunk fel, szinte még a földön voltunk. De a pilóta most repült először ilyen gépel. Persze szimuláción már sokszor részt vett, de akkor is még élesben sose. Szóval nem tudta le tenni a gépet. Lezuhantunk. Lehet, hogy sokan túl élték volna, de miközben lefelé estünk, a repülő fejre fordult, és a földön bukfencezett egyet.

Senki nem élte túl, csak én. Én is csak azért, mert a Fény megmentett. Mert már akkor kiválasztott magának, és meg akart őrizni addig, amíg fel növök. Nagyon nagy lelki trauma volt nekem.

És pont ugyan olyan gépbe vagyunk most. Ugyan úgy ég a repülő. Kezdtek fel törni bennem a rég eltemetett érzéseim. Minden visszatért egyszerre. És mintha mindent újra élnék. Rám tőrt a pánik. Mi lesz, ha meghalunk? Leó ezt már nem élné túl. De a többiek se.

 - Gyere már, muszáj ki ugranunk! – kiabált rám Cordi.

 - De nem megy. Meg fogunk halni. Nem. NEM MEREK! FÉLEK! – kiabáltam sikítozva, és elsírtam magam.

 - Nem lesz semmi baj. Bíz bennem. – mondta Cordi, és a nyitott repülő ajtóhoz ráncigált. Láttam az alattunk elrohanó tájat. Vészesen közeledtünk a földhöz. MEG FOGUNK HALNI!

 - Meg fogunk halni!

 - Nem fogsz ez csak egy próba, nem halhatsz meg. Ezt te is tudod jól. Bíz bennem. Higgy bennem. Nem halunk meg. - Igaza van. Ez csak egy próba. Nem eshet semmi bajunk. Elöntött a nyugalom. Már nem is féltem

 - Igazad lehet. Van ejtőernyő?

 - Persze hogy van – és a kezembe nyomott egyet. Emlékszem régen mindig arra vágyta, hogy leugorjak egy ejtőernyővel egy repülőből. De most inkább, csak félelmet keltett bennem.

 - Ugrás! – mondta én meg kiugrottam. Láttam, hogy Cordi utánam ugrik.

Kinyitottam az ernyőmet. Huh kinyílt. Elöntött a nyugalom. Nem halok meg. De Cordi elzuhant mellettem. Ne. Miért nem nyitja ki az ejtő ernyőt?

 - Cordi nyisd ki az ernyőd! – kiabáltam, egyre növekvő félelemmel.

 - Nem nyílik! – visította sírva. – Neeeeeeee! – hallottam a halál sikolyát. Nagyon megijedtem. Nem halhat meg. Még szerencse hogy egy fára esett. Így talán túl éli.

Nagyon hamar leértem hozzá. Rögtön oda futottam hozzá, de ő alig lélegzett. A szíve is alig vert. Nem halhat meg! Nem élném túl nélküle! Azt mondta ez egy próba! Akkor meg hogy van az, hogy a halálán van?!

 - Nem halhatsz meg. Azt mondtad ez egy próba. Itt nem lehet meghalni. Hogy haldokolhatsz?

 - A próbákat is lehet szabotálni. – mondta mögöttem egy hang. – Naiv kis lány. Hogy gondoltad, hogy itt nem találunk meg?

Utolsó gondolatom az volt, hogy az árny megtalált.

Utána minden elsötétült…

***

Xaviér szemszöge

Minden olyan gyönyörű itt. Ha itt lenének a barátaim tuti itt maradnék örökre. Itt a hegyekben a tiszta levegőn. A sok tónál, ami körül vesz minket. Az erdőben, a csicsergő madarak közt, ahol nem kell mindig meg küzdenünk a gonosszal…

Az ott meg ki? Csak nem Szyndi? Persze imádja a tavakat, hol is máshol lehetne. Ettől rögtön boldog lettem…

Most meg hova lett? Nincs sehol. Mintha elnyelte volna a föld. Nagyon furcsa. Remélem nem esett baja.

 - Ott egy repülő. – mondta nekem Lumen

Oda néztem. Az a repülő ég. És benne vannak Szyndiék! Meg kell mentenünk őket, hanem meg halnak.

 - Siessünk, mindjárt lezuhannak! – kiabáltam

 - Oké. Menyünk. – mondta Lumen, és már el is kezdett lefelé futni.

A lejtő nagyon meredek volt. Mindenhol kavicsok rengetege. Alig tudtam a nagyokat ki kerülni.

Nagyon közeledik a repülő a földhöz, ha lezuhannak biztos meg halnak. Szyndi tudom, hogy retteghet ott bent. Hiszen vele ez egyszer már megtörtént. Valaki szórakozik itt?

 - Azta ki ugranak. – mondta csodálkozva Lumen, én meg még gyorsabban kezdtem el futni. Meg botlottam egy kőben, az éles kő erősen fel sértette a lábam, de engem nem érdekelt. A vérem patakokban folyt le a lábamról, pirosra festve a nadrágomat.

 - Ne Cordinak nem jó az ernyője! – kiabáltam. Addigra már lent voltunk a hegy alján, de még egy jó kis táv elválaszt minket tőlük. Mi lesz ha nem érünk oda időben?

De van ott valaki a sötétben. Ösztönösen lelassítottam. Nem láthat meg minket is. Nekünk is nem eshet bajunk. Akkor hogy tudnánk segíteni Szyndin?

De ahogy megláttam, hogy valamit Szyndi fejére húz elöntött a düh. Nem bánthatja Sznydit! Azt nem hagyhatom! Jó igen féltettem Szyndit. Hiszen bárhogy is próbálom titkolni, még mindig tetszik egy kicsit.

A lábam erősen fájt, de nem törődtem vele. Most csak Szyndi, és Cordi a lényeg. Ezután nagyon hamar oda értem, mintha átrepültem volna a maradék távot.

 - Engedd el! – kiabáltam arra a valakire, aki ott ált. Akkor még nem láthattam ki az.

De visszagondolva elég hülye ötlet volt, nem lesből támadni rá.

 - Te nem tudod, ki vagyok. – sziszegte. Akkor rájöttem, hogy nem lehet más csak egy árny.

 - Nem érdekel ki vagy, vagy mi vagy. De ne merd bántani Szyndit. – kiabáltam rá.

Nem bánthatja. Lehet, hogy már nem vagyunk együtt Szyndivel, de attól még a barátom. És meg fogom védeni őt. Nem hagyhatom, hogy baja essen.

 - Nem te mondod meg, mit csináljak. Ez itt az én világom. – amint ki mondta, el teleportálódtunk egy másik helyre.

Ez olyan volt, mint ahová az Éjszaka vitt minket az elején. Na jó kicsit nagyobb volt, és volt benne valami vészjósló. Az oszlopok is sötétebbek voltak, és mindenhonnan a halál, és a rothadás szagát hozta a szél.

Szyndi, és Cordi ott voltak az egyik oszlop aljánál összekötözve. Ahogy láttam el voltak kábítva valamivel. Cordin pedig semmi sérülés nem volt. Ahogy rólam is eltűnt a nagy vágás. Nagyon furcsa.

Mindenki itt van, kivéve Lument. Vajon hol lehet?

 - Itt vagyok. – kiabálta Lumen mögülem.

 - Engedd el Lument! – kiabáltam rá az árnyra, aki lefogta Lument. De azt, hogy rá kiabáltam elengedte a füle mellett.

 - Ha már ilyen jól társalgunk, bemutatkoznék. Mors Putrescat vagyok. Szólíts Morsnak, az utolsó pár percedben, amit még élsz. – mondta egy gonosz vigyor kíséretében.

 - Szerintem ezek a te utolsó másodperceid. – mondtam dühösen.

 - Várjál csak. Had mondjam el, mi van most Xaviér. – mondta vészjóslóan. Kicsit később folytatta – Szóval. Tudod azért kaptad Lument, mert nem használod rosszra a sötét mágiát. Milyen pazarlás. Most viszont két dolog közül választhatsz. Lumen meg hal, vagy rosszra használod a fekete mágiát. Ami annyit tesz, hogy megölöd Salvatort azokkal az emberevő halakkal, vagy tudom is én mikkel. Ha ezt meg teszed, akkor kiszabadul Szyndi, Cordi meg Lumen is. Na válasz. Nem akarok itt sokáig maradni. – mondta nevetve Mors

 - Ne! Ne bántsd Salvit. Kérlek, ne tedd. Azzal megölnéd Hérát is, és engem is, mert nem élhetek Salvi nélkül. Kérlek, ne tedd ezt. – könyörgött nekem Lumen.

 - Nem vagyok képes megölni Salvit. De nem fogom hagyni, hogy bárkit is megölj! – kiabáltam rá.

Az árny rám vicsorgott, és rá szegezte a kését Lumen-re…

***

Drake szemszöge.

 - Most mi van? – kérdeztem Sanatiortól, mikor meg halottuk a sikítást fentről.

 - Repülni fogunk. – mondta Sanatio.

 - De hogy fogunk repülni? – kérdeztem tőle csodálkozva. Neki lehet, hogy van szárnya, de nekem nincs. Én akkor hogyan fogok feljutni?

 - Fel viszlek. Nem lesz egy könnyű mulatság, de a barátainkért bármit.

 - Akkor hajrá!

Ezután Sanatio meg fogott, és elkezdtünk felfelé repülni. Csak egyet felejtettem el, hogy nekem téliszonyom van. Nagyon régóta van téliszonyom. És néha nagyon idegesítő tud lenni, hogy mindenki ugrál le a magasból, repülnek az égbe, de én szenvedek ettől a hülye téliszonytól.

De most valahogy valami más volt. Most nem éreztem azt a rettegést, mint mindig. Nem éreztem azt, hogy bármelyik pillanatban lezuhanhatok, és meghalhatok. Biztonságban éreztem magam. Mintha a természet megnyugtatna, és tényleg elhittem, hogy meg tud védeni (mármint a természet.)

Ahogy felértünk megláttam mitől volt az a sikítás. Láttam, ahogy le van kötözve Szyndi, és Cordi. És mintha el lettek volna kábítva. Vagy talán valami varázslat alatt álnak.

Ott volt egy árny is, kezében egy vékony éles kis tőrrel, és az oldalára pedig fel volt kötve egy nagy kard. A kard tokja valami gyönyörű volt. Az aprócska tőrön még csillogott a nemrég ki folyt vér.

Az árny mögött, ott volt Lumen. Akin látszott, hogy nagyon szenved valamitől. Mintha valaki kínozná. Nagyon szenvedett.

Az árny előtt, pedig Xaviér hevert. A kezén, egy nagyon vékony, viszont annál hosszabb seb éktelenkedett, amiből folyamatosan csorgott a vér. Az oldalán még több zúzódás is volt, egyik nagyobb, mint a másik alapú (ez alatt az értem, hogy nagyok voltak).

De akkor Xaviér megmozdult, fel kelt, lassan elhátrált az árnytól, és elkezdett varázsolni. Az árnyon látszott a győzedelem ittas mosoly. Lumen egyre jobban szenvedett. Mintha ami varázslatot csinál Xaviér, az fájna neki valamilyen módon.

Xaviér körül ezután meg jelent egy vékony kis fekete burok, amiből rögtön rájöttem, hogy fekete mágiát akar használni. Most már értettem azt is, hogy miért szenved Lumen.

 - Xaviér hagyd abba. – kiáltottam rá, de ő nem figyelt. – Xaviér figyelj, ha nem hagyod abba minden csöppnyi kis emberség is ki szál belőled. - De ezt sem hallotta meg, viszont Héra éppen akkor jelent meg Salvival az oldalán. Salvi rögtön oda rohant Lumenhez, és Lumen és az árny közé állt. Az árny észre se vette, inkább azt figyelte, ahogy Xaviér varázsól.

Héra szemében tükröződött a félelem. Tudta, hogyha meg csinálja Xaviér ezt a varázslatot, akkor Xaviér a végén még gonosz lesz. A gonosz oldal erői nagyon erősek. És csak úgy vonzzák az embert. Még én is érzem, pedig a Fényhez tartozom. Menyivel lehet erősebb ez Xaviérnél.

 - Ne Xavi! Ne tedd ezt. Te nem vagy ilyen. XAVI! – sírta már a végére Héra. Nagyon féltette Xaviért.

Xaviér csak erre eszmélt föl. Ahogy meghallotta, hogy Héra zokog, abban a pillanatban abba hagyta a varázslást, és oda rohant hozzá. Szerintem fel sem fogta, hogy varázsol, csak úgy jött neki reakcióként. A sötét erő kihasználta, az éppen akkori gyengeségét, amikor valamitől baja lett Lumennek.

 - Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém…

 - De tudod. Egyre közelebb kerülsz a gonosz erőhöz. És amikor éppen olyan pillanatban vagy, akkor fogod használni a sötét varázslatot. És akkor én itt leszek, és mindent megteszek azért, hogy hozzánk kerűlj. – mondta az árny állatias hangon, és vicsorított egyet.

 - Nem fog eljönni, azaz idő. Örökre várhatsz rá. Most pedig tűnj innen Mors! – rivallt rá az árnyra Xavi.

Mors nem mozdult, csak állt ott egy helyben, és figyelte Lument. Addigra Lumen fájdalmai abba maradtak, és felült. Átölelte Salvit, és úgy figyelte tovább Morsot. Ez nagyon nem tetszett Morsnak. De aztán megint visszaült az arcára, az a vicsorgás szerű mosoly.

 - Még nem jött el az idő. De nem sokára elfog. Visszatérek még, és abból nem lesz köszönet rühes banda. – mondta Mors, azután pedig eltűnt. Se híre se hamva nem maradt. Mintha itt sem lett volna eddig.

De igazából annyira nem figyeltem, inkább oda rohantam Szyndihez. Kikötöztem őket, és fel keltettem Szyndit meg Cordit. Látszott rajtuk a varázslat hatása, de nem sokára rendbe fognak jönni.

Lumen még mindig ott ült a földön, úgy tűnt fel se tud kelni. De Xaviér meg Héra már mellette volt. És fel keltették a földről. Nem sokára ő is rendben lesz, és akkor visszatérhetünk az eredeti célunkhoz.

De most csak az a lényeg, hogy végre biztonságban vagyunk. Ez után a nap után, semmi se esne jobban, mint egy nagy fürdővíz, és Szyndi társasága.

Nagyon örültem, hogy semmi különösebb bajuk nem esett.

Nem sokára megint visszatérünk az iskolába, és megint jönnek a monoton napok. Régen mindig sok kalandot akartam, de most mit nem adnék néhány hétnyi monoton napért a nyugis suliban, a hülye osztálytársak között.

Végre mehetünk a jó puha ágyba aludni.

Egyikőjük se gondolta, hogy a nap, még korán sem ért véget…

Mindig jöhet egy kis meg lepetés, ami fel borít minden eddig kitervelt gondolatot, ami mindent meg változtat. És akkor semmi sem marad a régi…

16. Fejezet

Berti rémálmai

Berti szemszöge

Mindig különleges akartam lenni. Valahová tartozni akartam. Nem a hülye ”fiuk, ruhák, sminkek” barátnőim közé. Elegem van már belőlük. Semmit nem tudnak csinálni, csak folyamatosan nézik az újságokban a fiúkat. A kis hülyék.

De én még a Sötétséghez se tudok be illeszkedni. Ott van sok olyan lány, mint én. Simán oda mehetnék hozzájuk beszélgetni. De valamiért nem megy. Pedig már a Sötétség is mondta, hogy bekéne már illeszkednem. És már nem abba az iskolába kéne járnom, hanem a Tenebrae Academiae maiestatis – be. (körülbelül annyit tesz, Fenséges Sötétség Akadémia)

De én még nem akartam oda menni, ezért visszajöttem az iskolába kicsit pihenni. Hátha itt jobb lesz. De semmi se lett jobb. Sőt rosszabb lett. Megint elkezdődtek azok az álmaim, amik minden rosszat előre jósoltak. És most még rosszabbak, mint eddig. Teljesen ki vagyok már tőlük. Már gondolkoztam, hogy talán mégis megyek arra az akadémiára, de nem voltam rá képes. Valami visszatartott.

És minden, a legújabb álmom miatt. Eddig ez volt a legszörnyűbb. Azt álmodtam, hogy megjelent valamilyen árny a suliban, és az egész sulit lemészárolta. Igazából csak én maradtam akkor életben. De rajtam kívül mindenki meghalt. Minden falról fojt a vér, és valami dohos szag is terjengett az álmomban. Gondolom az árnyakból jött. De nem ez volt benne a legszörnyűbb, hanem az, hogy aki lemészárolt mindenkit, az én voltam…

Igazából, a jövőt is meg lehet változtatni, de nagyon nehéz. És amikor meg kértem a Sötétséget, hogy segítsen, akkor csak meg vonta a vállát, és azt felelte:

A sötétség íjásza vagy. Szokj hozzá, hogy embereket fogsz ölni.

Ez nagyon fel kavart. Hogy én embereket öljek? Nem akarok embereket ölni. Miért is akarnék?

De sajnos az a nap, amire ezt álmodtam csak egyre közeledett. És én nem tudtam, mit tegyek. Csak két választásom van. Vagy itt maradok, és szembe szállok a gyilkolás veszélyével, vagy elmegyek a Sötétség akadémiájára. De oda nem akarok menni. Ott még inkább ki ölnék belőlem azt, hogy ne akarjak ölni.

Ezért itt maradtam. Szembe fogok szállni az álmommal…

Este, amikor az ágyamba mentem, már tudtam, hogy holnap lesz az a nap, amiről a mészárlásos álmom szólt. Hamar elaludtam, ezt nagyon furcsálltam. Viszont nem álmodtam semmi különöset. Ez meg nyugtatott.

Hajnalban felriadtam valamire. Mintha valaki járt volna a házban. De semmit se hallottam azután, ezért inkább visszaaludtam.

Ekkor jelent meg újra az álmom.

Egy sötét helyen voltam eleinte. Szerintem ez egy szekrény lehet. Sőt biztos, hogy egy szekrényben vagyok. Valaki biztos bezárt.

 - Ne gyere ki. Még itt van. – suttogta be nekem Viola. Igen ő az egyetlen barátnőm, aki olyan, mint én. Őt tényleg nagyon szerettem.

 - Oké. – suttogtam neki.

Sokszor elbújtam a szekrénybe Felicián elől. Folyton követett, és nekem elegem lett belőle. Belém van zúgva az óta mióta ebbe a gimnáziumba, járok (most tizedikes vagyok tehát nem olyan rég óta). Ő tizenegyedikes. És igazából ő is tetszik nekem, de nem akarok vele összejönni.

 - Elment kijöhetsz. – mondta nekem Viola

 - Köszike. Örök hálám tiéd Viola. – mondtam neki mosolyogva

 - Áh semmiség. Régen te segítettél nekem. Most csak visszafizetem – mondta nevetve

Akkor megláttam a sötét árnyakat közeledni. Senkise látta csak én. De az volt a legfurcsább, hogy Felicián után mentek.

 - Egyet még mindig nem értek Berti.

 - Mit?

 - Azt, hogy miért nem akarsz össze jönni Feliciánnal. Adhatnál neki egy esélyt.

Hát ez egy álom miért ne adhatnék.

 - Oké adok neki egy esélyt. Most hol van?

 - Ott ül. – mutatott az egyik ablakpárkányra Viola.

Felicián pont nem erre nézett, ezért oda tudtam hozzá menni úgy, hogy ne vegyen észre.

 - Szia Felicián. – mondtam neki kedvesen.

 - Berti! Szia! Tudod milyen rég óta, kereslek? – láttam az örömöt a szemében. Gyönyörű szeme van. Jaj hogy nem jöttem eddig össze vele. De hülye voltam.

 - Bocsi. Sok dolgom volt. De miről akartál beszélni velem?

 - Hát tudom, hogy tudod, hogy tetszel nekem. És ahogy látom, én nem tetszek neked… - mondta, de én befogtam a száját.

 - Erről szó sincs. Te is tetszel nekem.

 - Tényleg? Most csak hülyéskedsz – mondta gyanakodva

 - Nem tényleg tetszel nekem Felicián. – mondtam és megöleltem.

 - Nagyon szeretlek Berti. Lehetne egy kérdésem?

 - Mond csak

 - Lennél a barátnőm?

 - Nagyon szívesen. – mondtam mosolyogva

Szinte el is felejtettem, hogy ez egy álom. De akkor elkezdődött. Meg jelentek az árnyak. Látszott, hogy Felicián meg se lepődik. Ez azt jelenti, hogy eddig is látta őket.

 - Örülök, hogy igent mondtál. Így legalább neked nem kell meghalnod. Nagyon sajnálom, hogy a többieknek igen. Ja és én is a Sötétség tanítványa vagyok. És remélem, majd ezután nem fogsz megutálni, és átjössz az akadémiára.

 - De… De… De te most megölöd őket? – kérdeztem tőle egy kicsit dadogva

 - Sajnálom de igen. – és közelebb húzott magához. Én nem húzódtam el. A közelsége meg nyugtatott.

 - Akkor mennyünk az akadémiára.

 - Előbb bizonyítsd be, hogy szeretsz. Úgy, hogy segítesz őket megölni. – mondta, és előhúzta az íját.

 - Te is íjász vagy?

 - Igen. Na akkor segítesz?

 - Ha már a Sötétséghez tartozom. Persze, hogy segítek. – már normálisnak találtam, hogy megölöm őket.

Előrántottam én is az íjam, kivettem a lábamra rejtett tokból egy nyilat, és rácéloztam az egyik osztálytársamra.

 - Mens sagittae fuge ad plura loca, et occidere. – suttogtam túlvilági hangon. A nyíl engedelmeskedett. Meg gyulladt, és több felé repülve le lőtt vagy öt embert.

 - Ez nem volt rossz. De most figyelj. Glaciem sagittis volant solus interfecit ne recederent, spero tantum mortuum. – ahogy kimondta, mindenkibe egy tőrszerű jég darabka szállt. Senkise élte túl, csak az árnyak, meg mi.

 - Ezt hogy csináltad?

 - Azt mondtam, hogy mindenkibe egy jeges nyíl szálljon, aki ember. De persze csak a gimiben. Aki a gimin kívül van az nem.

 - Várjál, akkor most Viola is meg hallt?

 - Ha ember volt akkor igen. Nagyon sajnálom.

 - Áh mindegy. Induljunk az akadémiára.

Ezzel vége lett az álmomnak, mivel csörgött az óra.

 - Kezdődhet az izgalmas napom. – mondtam magamnak, és elindultam készülődni.

17. Fejezet

Új élet

 - Mennünk kéne, nem gondoljátok? - kérdeztem Hollótól meg Galambtól

 - Még meg várjuk Ádint Leó, és utána idnulunk. A barátaid már biztos nagyon várnak rád. - mondta mosolyogva Galamb

 - Itt vagyok! Mehetünk is vissza. - mondta nekünk Ádin

 - Akkor mire várunk még? Indulás. Biztos így is minderől lemaradtam. Nem akarok még több időt nélkülük tőlteni. - mondtam sietettve a többieket.

 - Hát igen. Barátok nélkül elég szar az élet. - mondta végre meg szólalva Holló, de utána megint lehajtotta a fejét, és bele süpedt gondolataiba.

Elindultunk kifelé, mikor kiértünk, elindultunk Szyndiék után.

Hát mit mondjak. Bármily messze is voltak, mi nagyon hamar megtaláltuk őket. Az elején nagyon meg lepődtem mikor megláttam azt a helyet, de miután rá jöttem hol vagyunk, minden eleji meglepődötségem elszállt.

 - Leó! - kiabálta Szyndi és Héra, és ide futottak hozzám, és át öleltek.

 - Sziasztok. - mondtam nekik megkönnyebűlve. - Miről maradtam le?

 - Áh sok mindenről...

De mielőtt Szyndi bele kezdhetett volna, leszállt egy szárnyas lény hozzánk.

Látszott Ádinon, Hollón, meg Galambon a meglepődötség.

 - Holló! Galamb! Ki az veletek? És hogy kerültök ide? - kérdezte a szárnyas ember

 - Ez itt Ádin. - mondta Galamb

 - És azért vagyunk itt, mert elhoztuk Leót, meg Ádint ide. Meg gondoltuk jót tenne egy kis szabadság. - folytatta Holló

 - Hát csak nehogy valami gondotok legyen belőle. - mondta gunyosan a szárnyas ember

 - Szerintem nem lesz, ha csöndbe maradsz. Meg amugy is, akiknek te elmondhatnád, azoknak már egy ideje nincs hatalma fölöttünk.

 - Mindegy nem ezért jöttem. Goriendilus vagyok. Ha nem esett le volna nektek, akkor elmondom, hogy angyal vagyok. - ekkor Ádin fel sziszent.

 - Kuss bukott! - kiabált rá Goriendilus

 - Ne merészelj így beszélni veled. Mi is bukottak vagyunk, de egyedül is elverünk egy egész csoport angyalt. Úgy hogy végre nyögd ki mit akarsz, és repülj vissza a világodba. - mondta Holló ingerülten. Nem volt ma túl jó paszban, és csak az hiányzott volna, hogy egy angyal fel idegelje.

 - Azért vagyok itt, mert ajándékot hoztam számukra. Mennyünk. - Ezután elteleportált minket egymásik helyre.

Héra

Hát ahová kerültünk helyet, nem nagyon tudtam megnézni, mivel el kezdett varázsolni Goriendilus.

Nem értettem mit mondott, valamit latinul. De a végén, el mondta nekünk magyarul is egy részét, azért hogy értsük.

 - Vigyázon rátok a mi istenünk, őrizzen titeket a szeretetünk. Ne hazudjatok soha senkinek, csak ha muszály meg tennetek. Ajándékúl kapjátok most ezt, ez az akadémia falai közt lesz. Ott maradjatok míg fel nem nöttök, vigyázzon rátok a négy fal között. - miután ezt kimondta eltünt. Mi meg valami ruhákat kaptunk.

Mindegyikünknek lett szárnya, Szyndinek, meg Drakenek ezüstös. Nekem meg Xavinak ében fekete. Leónak, pedig hófehér.

Ezen kívűl, nekem meg Szyndinek hasonló ruhája volt, amik úgy néztek ki, hogy a blúzunk egyik ujja hosszú volt másik rövid, és amelyik oldalon rövid volt, azon páncél volt a kezünkön. Mind a kettőnknek nagyon rövid szoknyája volt, és páncélozott harisnya szerű valami. mind kettőnk kapott egy-egy kardot, meg egy-egy pálcát is. Az én pálcám kígyó formába kacskaringózott, mig Szyndié teljesen egyenes volt. Szyndi kardja ezüst színű, és apró indákkal díszített, viszont az enyém kékes, fekete sárkányokkal díszített volt. Szyndi ruhája lila színű ezüstös csillogású. Az enyém kék színű, fekete csillogású.

Drakenek tipikus harcos ruha zöld színben ezüstös szinezettel. Viszont a hátán, egy olyan kard volt, ami két kezes erővel üt, viszont egy kézben is simán el lehet bírni. A kardjának a tokján sasok voltak. Volt még egy pajzsa, ami ugyancsak egy nagy sas volt.

Leónak, meg Xavinak, ilyen varázsló ruhája volt. Hosszú ujjú ing, hosszú nadrág, meg egy-egy köpeny. Leó ruhája hófehér volt, Xavié viszont fekete, vörös díszítéssel. Mind kettőjük kapott egy-egy pálcát, amiről semmi különöset nem tudnék mondani, csak annyit, hogyha Xaviéra néztem, akkor éreztem a tüzet, és hogyha Leóéra, akkor meg a havat. Ezen kívűl mind kettőjük kapott kardot is, amik nem gyilkolásra lettek tervezve, de ahogy láttam, ha kell simán megölnek vele bárkit.

És mind a négy hasonmás vízköpő kapott egy-egy tőrt.

 - Hát azért vagytok itt, hogy mennyetek az akadémiára. Remélem jól fogjátok magatok itt érezni. - mondta Holló

 - Reméljük a mi akadémián tőltött éveinknél jobb lesz. - mondta Galamb, ezután pedig mind a ketten elrepültek.

 - Utánuk megyek nehogy valami rossz legyen velük. Sziasztok. - mondta Ádin és gyorsan utánuk repűlt.

 - Irány az új élet. - mondtam és bementünk az akadémiára.

Oldal: Mit rejt az Éjszaka? 14. Fejezettől
Ez itt az én honlapom remélem el nyeri a tetszésetek - © 2008 - 2024 - nezdmegnembanodmeg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat